Tudjuk és megértjük, hogy Gáspár Laci már unja a női szerepeket a Sztárban sztárban, de az is igaz, hogy ezekkel a produkciókkal viszi a hátán a műsort. Nem parodizál, csak lelkesen próbál az adott énekesnő bőrébe bújni.

Az igyekezete és profizmusa egyszerűen, nem izzadságszagúan működik és szórakoztat.

Ez az igazság, be kell látnia, hogy direkt osztják rá a nőket. Hálás lehet a szerkesztőknek, többek között a feszes ruhái juttatták el a döntőig. Nemcsak a hangja van meg, hanem a humora is. Azt se tudtuk eddig, hogy van neki, erre kiderül, hogy az egyik legszórakoztatóbb figura a Sztárban sztár palettáján. Ennyit Gáspár ajnározásáról és biztatásáról, hogy bírja még egy kicsit a női cipőket. Inkább jöjjön a legjobb előadása a Grease-ből az eredeti pillanatokkal együtt. Kökény Attilával szó szerint felszántották a színpadot. 

Danny és Sandy szerelme örökké él

A nyitány. 

És akkor az eredeti. 

Zuko egy kicsit beindult.

Nem is kicsit. Kökény remekül hozta Travoltát. 

Sandy vagány lett. 

Már nem jókislány. 

És még sorolhatnánk, inkább nézze vissza az egészet. Két legyet üthet egy csapásra: Gáspár Lacit és a Grease-t is egy életre megszereti. 

Vasárnap finálé