Elég fontos ez

Ne vegyék a szívükre, nem azon szórakozunk, hogy egy ember valamikor elhunyt, hanem ezen a szemfényvesztésen.

Illetve: cikkünk korábbi változatában a műsor egyik szereplőjének nevét tévesen írtuk. Az okozott kellemetlenségért az érintettek elnézését kérjük.

Október 8-án Hajdú Péter műsorvezető és Zámbó Krisztián énekes egy Bujka Antal nevű médium segítségével megpróbálták megidézni Zámbó Jimmy szellemét a Frizbi című tévéműsorban.

Ha feldolgozták mindezt, akkor közöljük, hogy a túlvilági kommunikáció nem túl fejlett, mert a kérdezgetett kisszék kizárólag kört vagy háromszöget ír le, úgy kommunikál, és ebből a műsorban csak a kör, meg némi irkafirka mutatkozott meg.

Az idézés elején Bujka néhányat csettegett, majd addig szólongatta a néhai Zámbó Imrét ("köszöntsd szeretettel kedves fiadat"), hogy azt alig lehetett ép ésszel elviselni.

De Zámbó Imre nem jelent meg. Még azt sem írta le, hogy kukucs. Csak megmozgatott egy széket, ami azért elég unalmas elfoglaltság lehet, még egy szellemnek is.

A részletek

Bujka saját bevallása szerint 22 éve tevékeny médiumként, ami azt jelenti, hogy halottakkal beszélget. "A szeretet összeköt minket, nemcsak az életben, hanem a halál után is" - mondta el a módszertanról. Ha egész idáig azon elmélkedtek volna, hogy vajon hová leszünk, ha már nem leszünk, hát azt is elmondta: elhunytaink "más dimenzióban, létformában, tudatállapotban, de köztünk vannak". A világ még zsúfoltabb hely, mint gondoltuk.

Hajdú valamilyen garanciát remélt, hogy mindez "nem szemfényvesztés, hanem valóban itt lesz velünk egy szellem", de nem kapta meg. Nem sokkal ezután megérkezett az asztalhoz Zámbó (Krisztián) is, aki jelezte, hogy ő maga szkeptikus, mégis úgy fel volt villanyozva, mint aki élete első házibulijára készül. "Ha nem sikerül, ön nem lesz számomra hiteles" - figyelmeztette Hajdú Bujkat, aki erre nem mondott semmit.

Aztán beindult a fent emlegetett, papírlapra tett, háromlábú kisszékes akció.

Te tolod, Petikém? Már felemelem a kezem és jön. Nem tudom, miért jön ez egyfolytában felém

- ilyeneket mondogatott Zámbó Krisztián, miközben együtt toligálták a fából faragott szellemfaxot, majd feltett egy kérdést, amely azt hivatott ellenőrizni, hogy valóban az apja szellemével társalog. (Mit adott neki az apja, amikor utoljára találkoztak - ez volt az.)

"Pici betűkkel szépen, hogy el tudjuk olvasni" - biztatta a szellemet Bujka, de a szellem csak röstellt olvasható üzenettel szolgálni. Talán kellett volna egy antenna arra kisszékre, hogy jobb legyen a vétel. Mindenesetre Zámbó Krisztián látványosan kiborult a szemfényvesztéstől, hogy aztán még látványosabban mégis átadja magát néhai édesapja remélt jelenlétének. 

Nem tudom, apu, büszke vagy rám?

- tette még fel a kérdést, de nem kapott rá választ. Viszont a papírlapon közösségi munkával kialakított irkafirkából csak kihüvelyezte, hogy egy nyaklánc akart lenni, és mit ad isten, azt kapott az apjától.

"Ez a szék ez ment. Ez a szék ez mozgott. [...] Nem tudom, hogy ebben a fa eszközben mi az, ami mozog" - elmélkedett még Hajdú, de Bujka mégiscsak hiteles lehetett neki, hiszen megígérte, hogy még foglalkozik vele.

Ön mit csinálna, ha szellem lenne, és épp megidéznék?