GettyImages-134735759

Kedd reggel az FBI házkutatást tartott a Subway étteremlánc reklámarca, Jared Fogle indianai otthonában, és lefoglalták a számítógépét - írja a People.  Fogle-t egyelőre nem tartóztatták le, együttműködik a hatóságokkal. A Subway a házkutatás után néhány órával közleményt adott ki, amiben azt írták, nagyon aggódnak a dolog miatt, figyelik a fejleményeket. Szerintük egy májusi letartóztatással lehet összefüggésben a dolog. Májusban pedofil képek terjesztése miatt letartóztatták Fogle alapítványának egyik emberét, ezért valószínű volt, hogy a szálak egy idő után elérnek Fogle-höz is. Nem tudni, hogy Fogle érintett-e a dologban, de az biztos, hogy a Subway már most szeretne elhatárolódni a reklámarcától. A cég oldalán eddig egy egész külön szekció szólt Fogle-ről, amit kedd estére töröltek. Nem ez az első eset, hogy a most 37 éves reklámarcot a pornográfia valamilyen formájával hozzák összefüggésbe. A Gawker azt írja, Fogle az egyetem alatt abból szerzett magának mellékest, hogy a kollégiumi lakótársainak minden létező pornót beszerzett. Fogle úgy lett a Subway reklámarca, hogy 1999-ben rengeteget fogyott azzal, hogy csak a cég szendvicseit ette. A Gawker információi szerint a fogyás leginkább annak volt köszönhető, hogy Fogle kollégiumában nyílt egy Subway, és a reklámarc merő lustaságból kezdett szendvicseket enni, mert a Subway volt a szobájához legközelebbi kajálda. Az alapítványi kollégája, Russell Taylor letartóztatása után azt mondta, teljesen sokkolták a hírek. Taylor a letartóztatása után megpróbálta megölni magát, nem járt sikerrel, de olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy még most is lélegeztetőgépen kell tartani.