A magyar egészségügynél is van rosszabb

„Kolozsvárt tekintettem otthonomnak 11 évig, Budapest és környékén csak 1 éve élek. Ez alatt az idő alatt vettünk itt egy házat, felújítottuk és a jó sors összehozott mindenféle emberekkel” – kezdte nekünk írt levelét Imola. Ha még emlékeznek, arra kértük olvasóinkat, hogy osszák meg velünk tapasztalataikat arról, milyen magyarként egyik európai országból a másikba költözni. Eddig olyan történeteket kezdtünk közölni, amelyek szereplői Magyarországról költöztek el (például Németországba), Imola viszont pont az ellenkezőjéről írt nekünk hosszú levelet, amelyben szól a magyar egészségügyről, autópályákról, és a munkáltatói hozzáállásról is. Innen övé a szó.

Budapest népessége a maga 1,7 milliójával jóval meghaladja Kolozsvárt, ami körülbelül 230 ezer. Viszont ez konkrétan naponta változik: hozzájön még úgy 80 ezer egyetemista, mivel Kolozsvár egyetemi város, és az agglomerációban élők is naponta bezúdulnak, körülbelül 120 ezren, ami a város népességének a fele. Összességében fél millió emberről beszélünk tehát. Innen vonja maga után a 

azt, hogy ritka szar. Budapesten A-ból B-be a város nagyságához mérten gyorsan el tudunk jutni, gyakorlatilag ritkán tervez a Google Maps több mint egy órát két nagyon távoli pont közé, ami tényleg jó eredmény egy főváros esetében. Kolozsváron többször megtörtént, hogy másfél órát álltam a dugóban, buszon vagy trolin, nem saját autón. Rémes. A közlekedés hihetetlenül lassú előrejutásához hozzájárul az

is. 2005-ben költöztem Kolozsvárra, akkor még sokkal lazább volt minden. Azóta majd' minden egyetemista feneke alá ad apu egy autót, ami sokszorozza a járművek számát. Valahogy ráadásul az emberek fejében az van, hogy ha el akar menni egy boltba, ha nem talált parkolóhelyet közvetlenül a bejáratnál, akkor világvége van.

Budapesten, akármennyire szidják a parkolást és a közlekedést, sokkal jobb a helyzet. Az infrastruktúra bővül, autópályák veszik körbe a várost és a parkolás kulturált többnyire. (itt szeretném megjegyezni, hogy a Kolozsvár melletti autópálya 2005-ben már épült, azóta 52 km-t sikerült átadni, jelenleg 18 százaléka van kész. Gyakorlatilag nincs útvonal-alternatíva két helység között, az út minden esetben átmegy a helységeken, ami gyorshajtásokhoz és ideges emberekhez vezet. Szerintem ez lesz az új Panama-csatorna). Azért azt hozzátenném, hogy bár sokkal több út van Budapesten, a minőségük csapnivaló.

Autócsere előtt állunk és fel sem igazán merül a lehetősége, hogy egy újabb, jobb autót vegyünk, sajnáljuk szétverni az utakon.

A cikkíró lelkendezett, hogy mennyire jó buliváros Budapest. Inkább bulinegyednek nevezném. Egy negyed van a belvárosban, ami éjszaka is aktív és itt nagyjából ki is merült a buli fogalma. Máshol szórakozási lehetőség gyakorlatilag nincs, minden hasonló kategóriájú hely 10-11-kor bezár, hétvégén akár éjfélig is nyitva merészkednek lenni. Ha van vendég. Egyébként bezárnak hamarabb.

Kolozsváron ez másképp megy. Jól példázza az az eset, mikor váratlanul betoppant hozzám egy csütörtök éjjel 2-kor Szegedről egy barátom és arra kért, hogy igyunk meg valahol valamit. Mondtam, hogy ez rázós lesz. Ő letört, hogy persze, csütörtök éjjel 2-kor lehetetlen. Igen, de csak azért mert annyira tele van minden. Tény, hogy az egyetemisták azok akik életben tartják a várost, de gyakorlatilag éjjel-nappal lüktet az egész. Több ismerősöm vállalt diákmelóként pincérkedést vagy barmanként dolgozott. Rendszerint hétköznap sem estek haza hamarabb mint hajnali 3-4.

Mint említettem, felújítottunk itt egy házat és ez akaratlanul is egy csomó „mestert” vont magával. Víz, gáz, fűtés, betonozás, csempézés, glettelés, festés, nyílászárócsere – összességében megállapítottuk, hogy egy önmagát szakembernek nevező ember marhára nem az. Inkább kókler. Vagy nekünk nem volt szerencsénk ezek kiválasztásában.

A csempéző például helyenként kifelejtette a csempék közül a kis keresztet, így nem mindenhol egyenletes a távolság köztük. A gázszerelésről és fűtésről dióhéjban annyit, hogy két hónapba került, amíg egy cirkó kazánt beszereltek és rákötöttek a már létező és bekötött gázrendszerre. Addig körülbelül egy méter mély árok volt a ház mellett turistalátványosságként, és kezdett megcsúszni a ház. De erről egy teljes beszámolót írhatnék akár külön... Valamiért minden szakember istennek képzeli magát, hogy nélküle világvége jön. A másik, hogy a szaküzlet nyitva tartása, ha ötig van, nagyon valószínű, hogy háromnegyed ötkor már zárva találod. Vagy simán kiküldenek, hogy ők már bizony zárnak. Kolozsváron kicsit profibb csapattal és minőségibb munkával találkoztunk. Hamarabb jönnek megoldani a problémát, az szaküzlet ha kell, szombaton is kinyit, csak hogy „fogja a klienst”. Az alapanyagok is minőségibbek. Pl kerestünk egy bizonyos típusú, Kolozsváron megszokott festékmárkát, mivel arról tudtuk, hogy biztos jó, de itt azt a választ kaptuk, hogy nem tartanak, mert nem kell az embereknek. Igaz, jó a minősége, de drágább is, és nem fizetik meg. Hasonlóan jártunk a nyílászárókkal is.

A médiában mindennaposak a kórházi ellátásról szóló rémhírek, és arról, hogy a magyarországi egészségügy gyakorlatilag a béka segge alatt van. Jelentem: van lennebb. Jellemzően Erdélyből, aki csak teheti, Magyarországra jár kezelésre, mert úgy látja, hogy sokkal jobb itt a helyzet. Így azt hiszem körvonalazódott, hogy ott mennyire csapnivaló. Ha valaki jó szakembert keres Budapesten, jó orvost és megfelelő kezelést, többnyire megtalálja.

„Fürcsizek a Balcsiban” – Ismerős? Én a falra mászok tőle. Hogy miért kápi a káposzta, pari a paradicsom, burgi a burgonya, sali a saláta – és miért van ez mind így kiírva a zöldségesnél, a szentnek sem értem. Ettől a kényeskedő beszédstílustól jön, hogy pofán verjem az illetőt egy szív alakú szeneslapáttal. Azért szív alakúval, hogy érezze a szeretet.

Jelentem, programozók vagyunk a férjemmel mindketten. Budapesten iszonyatosan nagy a munkaerőhiány IT-ban, mégis egy olyan lehetetlen hozzáállással találkoztunk eddig, hogy csak nézünk, mint a moziban. Először is: Kolozsvár az mellett, hogy egyetemi város, programozóparadicsom is. A fizetések az egekben, nem ritka, hogy valaki 800 ezer forintnak megfelelő fizetéssel menjen haza. Annyira sok a programozó és a cég, hogy ez határozza meg a város ingatlanpiacát és az árakat. Budapesten 22 ezer IT-s hiányzik a piacról, de valahogy senki nem tesz azért, hogy ez másképp legyen.

A román kormány azért, hogy csábítsa a befektetőket, a programozók adózási rendszerét megváltoztatta: a munkáltató kevesebb adót kell fizessen utánuk. A bankok speciális csomagokkal próbálják magukhoz csalogatni az IT-st, cégen belül többször kaptunk köremailt egy-egy ajánlattal: nagyobb hozamú befektetések, kisebb kamatok lakásvásárláskor, olcsóbb vagy akár ingyenes privát orvosi ellátás. Amennyiben kolozsvári programozó vagy. Általánosan elmondható, hogy a munkaidő annyira rugalmas, hogy egy munkáltatót sem érdekli, mikor jön az ember munkába, mennyit dolgozik, mennyit kávézik, hány órát ül az irodában. Legyen megcsinálva a kiszabott munka, egyébiránt kalap-kabát. Budapesten percre pontosan trackelt időmérő van. Bejössz, hozzákezdesz, elindítod. Kimész kávézni, megállítod. Így kell kijöjjön a 8 óra. 

Itt szeretném megjegyezni: ez inkább a magyar tulajdonú IT cégekre jellemző, akinek nagyon muszáj kifacsarnia a munkásból az utolsó cseppet is. Vagy mert úgy gondolja jónak. A multi itt is jobban leszarja. De valamiért az egész hozzáállás nem az, hogy „hiányzik 22 ezer programozó, tegyünk meg mindent, hogy ne így legyen”.

A kolozsvári irodában gyakran angolul beszél egymással két nem angol ember. Csak mert tetszik nekik. Akár a kisboltban eladó néni is gagyog néhány szót, de annyit mindenképp, hogy megértse magát a külföldivel. Budapesten mintha direkt befogná mindenki a fülét, hogy a médián átszűrődő néhány kifejezés még véletlenül se jusson el hozzájuk. Hozzáteszem: tisztelet a kivételnek. 

Nagyjából ennyi jutott eszembe, bár még a gázbekötéshez és az IT szektorhoz bőven tudnék mit írni, de ennyi az, ami hónapok óta gyűlik és érik bennem, mint mondanivaló.