Tudjuk, hogy napok óta az élete felszámolásán dolgozik, hiszen tisztában van a nyilvánvaló ténnyel, hogy ma, szombaton, azaz szeptember 23-án eljő a világvége, és mind meghalunk hirtelen. A következő armageddon okait David Meade elméletére hivatkozva részletesen elemeztük előző cikkünkben, most azonban meg kell nyugtatnunk mindenkit, aki már egy sötét sarokban, szűkölve várja a világ pusztulását, hogy egy másik jövendölés szerint ez mégsem fog megtörténni.

Legalábbis nem ilyen hamar. Eddig tehát úgy tudtuk, hogy Meade numerológiai számításai alapján a világ a legutóbbi teljes napfogyatkozás után 33 nappal véget ér, egy Daniel Rothman nevezetű geofizikus professzor azonban cáfolja ezt, és

jóindulatúan ad nekünk még 82 évet.  

Nem sok ez sem, de legalább lesz időnk felkészülni. A professzor azonban csak az okokat és a pusztulás pontos időpontját vitatja, és akárhogy is nézzük, az ő elmélete kicsit megnyugtatóbb a léleknek. Kicsit, és csak ideiglenesen. Most pedig nézzük tudományosan:

Számításai szerint a legjobb esetben is az óceánokban szükséges extra szénmennyiségnek 310 gigatonnányinak kellene lennie, és ez a kormányközi éghajlat-változási bizottság (IPCC) előrejelzése is. A század végére pedig az óceánok szén-dioxid-szintje nyilvánvalóan elmarad majd a kezdetitől.

Ez azt jelenti, hogy – ha nem fordítanak rá elegendő figyelmet – a szénciklus olyan változásokon megy majd keresztül, ami nehezen megjósolható

 állítja a professzor, majd egy rettenetes jövőképet vázol:

A múltban az ilyesfajta hatás tömeges kihalással járt.

Nem véletlen tehát, hogy úgy gondolja, mi is tömegesen halálozunk majd el, amennyiben a számításai pontosak – és hát, a professzorok általában meggyőződéssel állítják, hogy azok. Következésképp: van még 82 jó éve, használja ki okosan! Vagy higgyen Meade-nek, menjen fodrászhoz, és vegyen egy oroszlánt.  

Forrás: Mirror

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Nyugi, kicsit még élhetünk, mielőtt mind meghalunk

Úgy fest, mégsem ér véget a világ szombaton, de a közeli jövőben véget fog. Sajnáljuk.

17 · Sep 23, 2017 08:55am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments