Nagyjából Gwyneth Paltrow Apple nevű lányához lehet visszavezetni, hogy a celebek kényszeresen furcsábbnál furcsább neveket adnak a gyerekeiknek. A trend pedig már az átlagemberek között is elterjedt. Bár ha valaki jókor, jó helyen ad valami egészen elképesztő nevet az újszülöttjének, akkor azzal még némi hírnévre is szert tehet. Mint az amerikai Eubanks szülők, akikről csak azért írunk mi is, hogy megosszuk önökkel, hogyan keresztelték el a kislányukat.

A gyerek hétfőn született Dél-Karolinában, pont akkor mikor az országban teljes napfogyatkozás volt látható, így a szülők számára evidens volt, hogy a kislányt

Napfogyatkozásnak nevezzék el.

A kis Napfogyi édesapja később a CNN-nek beszélt a névválasztásról. „Hihetetlen, hogy a gyerekem akkor született, mikor egy ennyire ritka természeti jelenség látható” - nyilatkozta a férfi, aki azt is hozzátette, hogy párjával még midig az események hatása alatt vannak.

Egy másik amerikai lap annak is utánanézett, hogy mit mondanak azokról, akik napfogyatkozás közben születettek. Charles Jayne asztrológus szerint például ezek a gyerek (és később felnőttek) nem félnek semmilyen veszélytől, ahogy az sem érdekli őket, hogy mit gondolnak róluk mások (mondjuk ilyen névvel ez elég nagy mázli). Ezen kívül pedig nagyon erős személyiségük van, és attól sem riadnak vissza, hogy könyörtelenek legyenek azokkal, akik az útjukba állnak.

Persze ezeknek a kijelentéseknek semmilyen tudományos alátámasztásuk nincs, reméljük valaki majd felkeresi Napfogyatkozást nagyjából 20 év múlva, és hírt kapunk arról, mennyire jött be Jayne elmélete.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Nem találja ki, mi lett a neve a napfogyatkozás közben született csecsemőnek

Beyoncé elég bosszús lehet, hogy ez nem neki jutott eszébe.

4 · Aug 23, 2017 03:08pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments