Nem sok olyan élethelyzet van, amikor a címben fellelhető kérdést tesszük fel egy ismerősünknek, de az sem túl gyakori, hogy egyáltalán elmélázzunk rajta egy csendes sarokban, egyedül. 

Most azonban egy japán reklámnak köszönhető, hogy mindez mégis relevánssá vált. Shibushi város állítólag az angolnatenyésztéséről nevezetes, és ezt egy két perces reklámfilmben szerették volna megmutatni a világnak.

A világ azonban erre nagyon nem volt felkészülve. 

A lány egy medence partján eszik, iszik, jól érzi magát, majd szép lassan, üdvözült arccal angolnává változik. A közösségi médiában ez nem éppen az eredeti mondanivalóként csapódott le, sőt, általános felháborodást keltett. Beteg, perverz és bizarr szexuális hirdetésnek nevezték. 

Erről az jut eszembe, hogy a lányt elrabolták és fogva tartják. Semmi több. Ez csak valami perverz tévképzete lehet.

- írta egyikük a Twitterre. 

Az egésznek persze magyarázkodás lett a vége, hogy a város vezetése nem így akarta, csak egyszerűen szerette volna megmutatni, hogy ők milyen körültekintően és tehetségesen vadásznak az angolnákra. 

Ez nem igazán jött össze, így a reklámot betiltották. Pedig, ha a felháborodók jobban beleásták volna magukat a japán filmtörténetbe, ez alighanem meg se kottyant volna nekik. 

Forrás: BBC