A világban néha történnek nehezen megmagyarázható dolgok, és ezeket időnként kamerák is rögzítik. Ha szeret borzongani, akkor ezt a posztot önnek találták ki, mert most egyből négy olyan, felettébb hátborzongató felvételt is láthat, amelyek látszólag valamilyen természetfeletti jelenséget örökítenek meg. A csodás találatok köszönjük a The Sun-nak.

Ezt a videót a tavalyi év folyamán – feltehetőleg Oroszországban – rögzítette egy autó fedélzeti kamerája. A képsorokon az látható, hogy egy forgalmas kereszteződésben gyakorlatilag a semmiből bukkant fel egy kocsi, ami ebből kifolyólag kis híján összeütközött egy másikkal. A lassítás alapján a "szellemautó" néhány tizedmásodperccel korábban még sehol nem volt.

Az éjszakai lábemberek

A kaliforniai Yosemite Nemzeti Parkban 2011-ben tűnt fel két rejtélyes teremtmény. A fehér színű alakok úgy néztek ki, mintha lábakból kinövő fejek lennének, és szép lassan kolbászoltak el a kamera előtt, majd kikerültek a látóteréből. Ebben egyébként az az érdekes, hogy a lábembereket három évvel előtte Kaliforniában is látták. Sőt, az amerikai őslakosok is farigcsáltak néhány szobrocskát, amelyek kísérteties hasonlóságot mutattak velük. Ettől persze még lehet kamu az egész.

Az éttermi kopogtatószellem

Ebben a lutoni étteremben 2013-ben mentek végbe misztikus események. Miután egy nő felállt az asztalától, az ott lévő tárgyak egyszer csak önálló életre keltek. Az hagyján, hogy a szék, az étlap, a szalvéta és a tányér is mozgolódni kezdett, de az utóbbi kettő szabályosan „levetette magát” az asztalról. Az étterem tulajdonosa azután nézte vissza a feltételt, hogy az egyik vendég fura zajokról számolt be. Az illető egyből hátranézett, akkor azonban már nem látott semmit. A kajáldát természetesen megvádolták, hogy mindez csupán egy ügyes marketingfogás volt, ők viszont úgy vélték, hogy egy kopogtatószellem keze lehet a dologban.

Egy másik szellemautó

Egy georgiai rendőrkocsi fedélzeti kamerája egy autós üldözés kellős közepén örökített meg egy különös jelentet. A hajsza közben a gyanúsított autója hirtelen lefordult az útról, majd átment egy drótkerítésen, méghozzá úgy, hogy sem a verdájában, sem a kerítésben nem eset kár. A történtek a rendőrt is meglehetősen váratlanul érték, de ő nem akart kísérletezni. Inkább beletaposott a fékbe. Egyesek szerint ez is egy szellemautó volt, míg mások arra gyanakodtak, hogy a drót nem volt rendesen rögzítve, így a kocsi egyszerűen átcsusszant a kerítés alatt.