Majdnem napra pontosan egy éve mutattunk egy látványtervet, hogy miként is fest majd a felújított Nyugati tér, az október 7-i átadó után pedig szaladtunk is megnézni, hogy milyen lett. A térre végül félmilliárd forintot költöttek el - éppen ezért is duplán szomorú látvány az, hogy a térkövezés minősége a most hasonló összegű plusz keretet kapó, toldozott-foldozott Várkert Bazáréra hajaz. Kérdéseinkkel megkerestük a VI. kerületi önkormányzatot is: bár a levelünket megkapták, cikkünk elkészültéig nem válaszoltak nekünk.

Hatalmas hézagok, csúnya illesztés és már most megrepedezett térkövek fogadják azokat, akik ellátogatnak a frissen átadott Nyugati térre. Az 500 millió forintból megújult közterület járólapjai bőven hagynak kivetnivalót maguk után, ezért meg is kerestük Budapest Főváros VI. Kerület Terézvárosi Polgármesteri Hivatalát, hogy válaszoljanak, miként fordulhatott ez elő, illetve arra, hogy honnan származnak a térkövek - információink szerint ugyanis azok egy részét a metróépítés miatt feltúrt Móricz Zsigmond térről hozták át.

A galériában megnézheti az átadás utáni állapotokat és amennyiben érkezik válasz az Önkormányzattól, mindenképpen tudatjuk önökkel vagy frissítés vagy új cikk formájában.