A fenti képhez tudni kell, hogy ez annak a hetedik kerületi bérháznak a legfelső emeletén van, ahol lakom. Itt, ahol a lépcső véget ér, van egy kis holt tér, ahol senki nem szokott közlekedni, lévén nincs hova továbbmenni. Itt mi is elhelyeztünk már egyszer egy díványt, amin jól lehetett ücsörögni, sőt, egyszer arra mentem haza, hogy alszik rajta valaki az emeletünkről. De a dívány aztán elkerült onnan, eddig csak a fotel volt itt, és a kis sarok néha dohányzóként funkcionál (nem én dohányzom).
Itt most egyszercsak megjelent ez az ormótlan bútordarab, rajta egy cetlivel. Mindig szórakoztatók az ilyen cetlik, amiken lakók üzengetnek egymásnak, hát most nézzük, mi áll ezen a kitépett kockás lapon, amit fogalmam sincs, melyik lakó helyezhetett el.
Az aláírás az, ami engem ebben meglepett. Azt mondja kedves lakótársam, aki a lomtalanításig nem tudja hova tenni a feleslegessé vált (és kétségkívül elég hervasztóan ronda) bútort, hogy:
PUSZI
Hát kösz.
A szándékot értékelem, hogy nyilván a jópofáskodással, puszizkodással és virágrajzzal próbálja elvenni lakótársam a dolog élét, de azért jobban örültem volna, ha ezt valami más módon oldja meg, például megmondja, hogy ki ő és melyik lakásban lakik, és hogy szóljon nyugodtan, akit zavar. Engem speciel nem különösebben zavar, de a puszinál akkor is jobban értékeltem volna az a gesztust, ha meghagyja az illető az elérhetőségét valamilyen formában.
Fogalmam nincs, mikor lesz a következő lomtalanítás, mindenesetre most már biztos, hogy addig kint lesz a bútor is, a cetli is.