Mi jön a használt prémiumroncsok után, Magyarországon?

2017.12.14. 18:10

Idén elérjük, amit még soha: év végéig 150 ezer használt autót hoznak be az országba. Úgy tűnik, józanodnak a vásárlók és a kedvencek közt a 3-as BMW lassan átadja helyét néhány élhetőbb, csődmentesebb típusnak. Most megmutatjuk a megyék kedvenceit, a legnépszerűbb évjáratokat, hogy hol tombol még mindig a dízelláz, hol támadt fel a benzinkultúra, illetve hol veszik a legtöbb Toyota Prius hibridet.

Két hete jelent meg Vége használt-BMW-láznak című cikkünk, melyben részletesen bemutattuk, hogy pontosan milyen autótípusokból hozták be a legtöbbet az országba az év első tíz hónapjában. Október végéig egyébként 129 ezer kinti autó kapott magyar rendszámot, és az év végére meglesz a 150 ezer is. 

Kattintásra teljes méretben látható a térkép!
Kattintásra teljes méretben látható a térkép!

Az utóbbi hat évben egyre több használt autó kapott magyar rendszámot, de megszokhattuk, hogy a ezek több mint fele 2000 előtti, vagyis Euro 2-es környezetvédelmi besorolású filléres prémiumautó volt, melyeket kint általában 1-3 ezer euró körül megvehettek a nepperek, mi pedig sorra írtuk az ébresztőnek szánt horrortörténeteket a karbantartatlan, drágán javítható Audikról, BMW-kről, vagy a rohadó Mercedesekről. 

A tendencia idén megfordult, mert bár még mindig sokan álmodoznak a német prémiumokról, egyre többen vesznek kintről egyszerű felépítésű, kismotoros kompakt autókat. Nem, nem kell mindenkinek megelégednie egy tízéves Ford Focusszal, de egy olyan országban, ahol kétszázezer forint a havi nettó átlagbér, célszerűbb, ha a többség olyan típust választ, amelyhez sok helyen értenek és nem elromlós fajta. 

Az alábbi térképet az év első tíz hónapjának forgalomba helyezési adatai alapján készítettük el a Datahouse közreműködésével, hogy megmutassunk néhány újabb érdekességet. A térképre kattintva, azt felnagyítva megyénként mutatjuk meg az öt legnépszerűbb típust, a legnépszerűbb évjáratot, illetve azt, hogy a legnépszerűbb motorváltozat benzines volt-e vagy dízel.

A benzineseket zöld színnel jelöltük, a dízeleket feketével, a Budapest és Pest megye térségében a lista ötödik helyéig jutó Toyota Priust, vagyis az egyetlen benzin-elektromos hibrid színe a kék lett. Ebből a Toyotából egyébként csak a főváros környékén összesen 972 darabot honosítottak használtként az első tíz hónapban. A zöm nyilván második generációs, de a legnépszerűbb évjárat mégis a 2013-as, amely már bőven a harmadik széria időszaka volt.

Nem számadatokat mutatunk, hanem arányokat, tehát azt, hogy a megyei népszerűségi listákon a többiekhez képest milyen aránnyal szerzett meg egy helyezést az adott típus. Nézzék meg például, hogy Magyarország keleti tájain, tehát Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Hajdú-Biharban vagy éppen Békés és Csongrád megyében milyen egyértelmű a Volkswagen Passat 1996 és 2005 közt gyártott B5-ös, illetve 5.5-ös szériájának fölénye. Az összes felsorolt megyében főként TDI-ket vettek az emberek, nem lennék meglepve, ha főként Variant kivitelben a nagy csomagtér miatt. Ez az autó olcsó, öreg, de szerencsés esetben nagyon sokoldalú használati tárgy, és az adagolós turbódízel (1998-1999-es évjárat) motor sem kér sokat a szolgálataiért cserébe. 

Ha visszatérünk a budapesti régióba, nem látunk dízelt a toplistán. Ez nem azt jelenti, hogy egyetlen gázolajfalót sem hoztak be ide a felsorolt típusok közül, vagy azokon felül, hanem azt, hogy a legnépszerűbb változat mind a listavezető Ford Focus és a 2004-es évjárat, mely az első széria vége, mind a másodikként végzett BMW 3-as esetében egy-egy benzines volt.

Egyébként a Fordok közül az egyhatos, száz lóerős motort választották a legtöbben, a BMW-nél pedig, ahol a 2003-as évjárat már a ráncfelvarrás utáni E46-ra utal, meglepetésre szintén a benzines 316i alapmotoros változat volt a kedvenc.

Két kérdésem maradt még a végére. Miért hoznak be ilyen sok, főleg egyhatos Opel Astrát egy olyan országba, ahol már így is több százezer van belőle? Talán azért, mert az emberek nagyon bíznak a F és H-sorozat benzineseiben, a szomszéd is elégedett a sajátjával, és kint még a magyar kínálatnál is olcsóbbak/jobban felszereltek a kompakt Opelek.

Hogyan lehetséges, hogy a nyugati megyékben, ahol elvileg több a pénz, még mindig ennyire sokan akarnak dízel autót? Logikus válasz lehet, hogy innen az országos átlagnál is többen ingáznak Ausztriába és Németországba dolgozni, vagyis tényleg sokat autóznak, és főként autópályán. Vas megyében például az ötödik helyet szerezte meg a BMW 3-as sorozat fiatalabb, bár így is tízéves kiadása, az E90-E93. A korabeli 320d-ből került a legtöbb az országba, vagyis itt töretlenül folytatódik a dízel-BMW-láz, csak kevésbé koros autókkal, mint amelyekkel eddig ezt a divatot azonosítottuk. A Toyota az egyetlen japán, francia, olasz vagy koreai, illetve svéd márka sehol az élen. Esetleg a kistérségi Top10-ekben, húszakban bújkálhatnak, de ilyen mélyre ezúttal nem ástunk.

Számtenger nélkül is elárulom, hogy természetesen a főváros és környéke sokkal telítettebb az import használt autókkal mint a vidék, mert itt a Top 5 listavezetője, a Focus 1624 példánnyal végzett, míg mondjuk Nógrád megyében 117 darab Astra kellett a listavezető helyhez és az ország többi megyéjében is legfeljebb típusonként néhányszáz példányt sejtsenek a sorrendek hátterében.

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.