Kína helyett Európában gyártja az XC60-at a Volvo

2018.07.23. 07:21

Donald Trump Kína ellen indított kereskedelmi háborújára reagálva hazahozta az XC60 termelését kínai üzeméből a Volvo. Az amerikai piacra szánt SUV-ket is Svédországban gyártják majd. 

420A2325

A 25 százalékos védővám komoly dolog, bőven az a szint, amiért gyárakat szoktak bezárni és jobb esetben máshol újat nyitni. A kínai tulajdonú Volvónak szerencsére egész nagy mozgástere van, így tudnak hogyan reagálni most, hogy Trump amerikai elnök nekiment Kínának, pontosabban az ott gyártott, USA-ba exportált termékeknek. Mint amilyen például a Volvo városi terepjárója, az XC60, amiből évek óta tízezerszám vesznek Amerikában. 

420A2439

Az USA-ba exportált, most még Kínában gyártott autók gyártásának költöztetéséről Hakan Samuelsson vezérigazgató beszélt, akit a Reuters megkérdezett arról is, mi lesz, ha végül Trump Európával is belekezd egy autógyártókat is érintő kereskedelmi háborúba, ahogy azzal már többször fenyegetett. A válasz alapján úgy fest, a Volvónak sincs kész vészterve: Samuelsson azt mondja, először is meglátják, hogyan alakul az ügy. A malajziai üzemük mondjuk még jó vészmegoldás lehet, bár erről egyelőre nem beszélt.