Lehet, hogy megvan a leggyorsabban rommá tört McLaren rekordja

2018.07.17. 06:45

Egy amerikai úriember az autó kézhez vétele után másnap már totálkárosra törte új szerzeményét, egy McLaren 720S-t. A Fairfax megyei rendőrség Facebook-posztja szerint a balesetet gyorshajtás okozta. Feltehetően az új tulajdonos lelkesedése túltett vezetői készségein, ami egy ilyen erős autó esetén nem a legjobb felállás. Főleg nem közúton.

McLaren
McLaren

Az autó gazdája szerencsére kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet. A rendőrség reméli, hogy a McLarenről készült kép egészséges emlékeztetőként szolgál a gyorshajtás veszélyeiről. Külön kiemelték, hogy a felelőtlenül összetört autó több mint 300 000 dollárt (84 millió Ft) ért rövidke fénykorában.

A tavaly bemutatott 720S komoly hírnevet szerzett magának gyorsaságával. Annak ellenére, hogy közel kétszáz lóerővel gyengébb, mint a P1, versenypályán alig marad el a McLaren csúcsmodelljétől. 720 lóerejével kevesebb mint három másodperc alatt eléri a 100-as tempót és 340 km/h fölé tud gyorsítani. Nem csoda, hogy a hétvégi vezető alatt kissé megugrott.