Újabb legendát támaszt fel Ken Block

2018.04.18. 06:35

Elsősorban a Gymkhana videók révén ismerte meg Ken Blockot a világ, de a kilinccsel előre autózás prófétája mindenféle raliversenyeken is elindul, mondhatni, eredménytől függetlenül. Az idén például egy amerikai rali-sorozatban is elindul, méghozzá a legendás Escort RS Cosworth-t hajtva.

Valószínű, hogy az Escort RS Cosworth az A csoportos raliautók történetének egyik legradikálisabb járműve. Bár ötezret építettek belőle, ahogy a szabályokban állt, gyakorlatilag semmi köze az utcai Escortokhoz: a korábbi Sierra RS Cosworth hajtásláncát építették bele, hosszanti motorral és összkerék-hajtással. Ettől talán a korszak legjobb adottságú raliautója lett, ennek ellenére hiába próbáltak vele világbajnoki címet szerezni, 1993 és 1998 között mindössze tíz futamgyőzelem jött össze, és ennek a fele is az első év során.

Ken Block ezúttal az American Rally Association versenysorozatán indul az Escorttal, amely az Open 4WD kategóriába fér be. Az öreg technika egyáltalán nem tűnik esélytelennek – a kétliteres, turbós motorból nagyjából 350 lóerőt tudtak kihozni – bár Block azt mondja, nem bajnokságot nyerni, sokkal inkább tapasztalatot és élményeket szerezni megy ebbe a bajnokságba.

Magyarul az Escort puszta hobbizgatásra szolgál majd, a komolyabb WRC- és ralikrossz-világbajnoki futamok mellett, ahol egy gyári Fiestával, illetve egy Focus RS RX-szel indul majd a Hoonigan csapat pilótája.