Kidobja a dízeleket a Porsche

2018.02.20. 17:32

A Porsche alig egy évtizede döntött úgy, hogy dízelmotoros modellekkel bővíti kínálatát. A márka első SUV-jába, a Cayenne-be  szerelték először az Auditól származó 240 lóerős, háromliteres, hathengeres turbódízelt. Sajátjuk később sem volt (a traktorokat nem számítva), mindig a vállalatcsoporton belül oldották meg a kérdést. Azóta a Panamera és a Macan is készült gázolajos kivitelben, most azonban lezárul egy korszak.

2013-porsche-cayenne-diesel-engine-2

 

A német gyártó ugyanis nem épít be több dízelmotort autóiba. Ahogyan az Autocar a márka egyik szóvivőjére hivatkozva írja: a vásárlói igények változása és a hamarosan érkező szigorúbb emissziós normák miatt döntöttek úgy, hogy szakítanak a dízelekkel. Az utóbbi időben már csak a Panamera 4S Diesel és a Macan S Diesel jelentette a gázolajos választékot, de ezeket most kiveszik a kínálatból.

A hivatalos álláspont szerint a vevők inkább a benzines és a hibrid modelleket viszik, elfordulnak a dízeltől. Másrészt meg hamarosan jön az új WLTP (Világszerte Harmonizált Könnyű Jármű Teszt Eljárás) fogyasztási és károsanyag-kibocsátási ciklus, amely szigorúbb követelményeket támaszt a gyártókkal szemben, a Porsche meg nem akar belemenni ebbe a játékba, amúgy is volt egy kis részük a Volkswagen-konszern körüli dízelbotrányban.

A Porsche vezérigazgatója, Oliver Blume egyébként már tavaly is beszélt arról, hogy nem olyan fontosak nekik a dízelmotorok, és már akkor sem távlati tervként említette azok elkaszálását. Mégis hamarabb született meg a döntés, mint ahogyan vártuk. Mindenesetre az utóbbi időben már csak 15 százalékát tették ki a világszintű eladásoknak a dízelek, elsődleges piacuk Európa volt.