2018.02.20. 12:53

Bemutatta a Zoe elektromos autó új, erősebb változatát a Renault. Az R110 villanymotorja 109 lóerős lesz, vagyis tizenhéttel erősebb, mint az előd R90. Igaz, ebből eddig is csak 58 volt tartósan leadható, ez az érték pedig vélhetően továbbra is ekörül marad. A forgatónyomaték minimálisan, 220-ról 225 newtonméterre nőtt.

Az R110 emellett a 80-ról 120 km/h-ra való gyorsulásban is fejlődött: 1,8 másodpercet faragtak le a korábbi tizenkettőből. Annak ellenére, hogy a teljesítményen növeltek, a hatótáv nem lett kevesebb. Valós körülmények között télen 200, nyáron 300 kilométer körül tudhat egyetlen töltéssel az új Zoe, de a végleges adatok közzétételével a Renault a tervek szerint megvárja az új WLTP mérési ciklust.

Ami a további újdonságokat illeti, a Zoe megkapta az R-Link Evolution információs és szórakoztató rendszert, amely már Android Auto-kompatibilis. Ennek segítségével akár a Waze-t, a Skype-ot, a Spotify-t és egyéb androidos alkalmazásokat is használhatunk majd az autóban.

A Renault a márciusban kezdődő Genfi Autószalonon mutatja be a nagyközönségnek is az új Zoét, tavasszal pedig már meg is lehet rendelni az R110-et. Az első példányokat nyáron vehetik át a tulajdonosok.