A Golf GTI-re lőhet a legvagányabb Ceed

2018.02.19. 16:07

A Kia néhány napja  mutatta be az új Ceedet, amelyet már  vezettünk is . Bár a bevezetéskor még csak az ezres és egynégyes benzinesek, valamint az egyhatos dízel jelenti a választékot, hamarosan megérkezik a kínálatba a legerősebb változat, a GT is.

A kép illusztráció
A kép illusztráció

 

Ahogyan az Autocar a márka európai marketingfőnökétől megtudta, a fejlesztésben részt vesz a Hyundai i30 N atyjának számító Albert Biermann is. Ő vezeti majd a teszteket végző csapat munkáját, részben a Nürburgringen is dolgoznak. A Hyundai-nak egyébként állandó tesztpályája is van ott.

Bár a Kia Ceed motorpalettája megegyezik a testvérmodell Hyundai i30-éval, a GT mégsem az i30 N-nel teljesen azonos hajtást kap. A Kia hajtásláncokért felelős vezetője, Michael Winkler csupán annyit árult el, hogy ahhoz hasonlóan kétliteres lesz, de kevésbé kihegyezett. Ezek alapján két forgatókönyv valószínűsíthető: vagy az i30 N turbómotorjának visszafogottabb változatát építik be, vagy pedig a készülő 48 voltos mild hibrid rendszer teljesítményre kihegyezett verzióját.

A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint 200 lóerő körüli teljesítményt várhatunk a Ceed GT-től. Ebben a tekintetben nem lesz tehát lényegi különbség a kifutó modellhez képest, amely 204 lovas. Azt ígérik viszont, hogy annál élvezetesebb, izgalmasabb autó lesz, még ha nem is azon a szinten, amelyet most az i30 N képvisel.

Ebből tehát az látszik, hogy nemcsak az i30 N-nel, hanem mondjuk az új Renault Mégane RS-sel és a Honda Civic Type-R-rel sem játszik majd egy ligában. Inkább a Volkswagen Golf GTI-re lőhetnek, amelyből a hetedik generációs 220 lóerős. A Ceed GT-t jövőre mutathatják be.