Három villanyautóval készül a porszívógyártó

2018.02.18. 17:19

Tavaly ősszel nagy meglepődést váltott ki, amikor a háztartási gépeiről ismert Dyson bejelentette: beszáll a villanyautó-iparba. Sőt, lényegében már 2015 óta dolgoznak a projekten, amelynek mintegy 700 milliárd forint a költségvetése. Akkor viszont még nem árultak el túl sok konkrétumot, csupán annyit, hogy elektromos autójuk gyökeresen eltér majd mindentől, amit ebben a műfajban eddig láthattunk.

A Financial Times belsős információkra hivatkozva azonban már tudni véli, hogy rögtön három saját modellel készülnek. Az elsőt 2021-re ígérik, és bár sorozatgyártásról van szó, viszonylag kis szériában készül majd. Ezzel egyrészt a piacot mérnék fel, másrészt pedig saját beszállítói bázisukat is jobban kiismernék. Nem szeretnének tehát abba a hibába esni, hogy túl nagy vállalásaikat ne tudják teljesíteni.

A második és harmadik modell ezt követően már nagyobb példányszámban készülhet. Míg az első lítium-ionos akkumulátor-technológiát használna, addig ezeknél már fejlettebb, úgynevezett solid state akkupakkokat alkalmaznának. Ezek a más néven szilárdtest akkuk nagyobb hatótávot biztosítanak, rendkívül gyorsan feltölthetők, ráadásul lassan mennek tönkre, és a hidegre sem érzékenyek. A Toyota és a Volkswagen is fejleszt már hasonlót.

Egyelőre nem tudni, mely kategóriában próbálkozik majd villanyautóival a Dyson. Annyi biztos, hogy nem akarnak sportkocsit, és nem is az olcsóság lesz az elsődleges céljuk.