A McLaren nem száll be a SUV-ozásba

2018.01.21. 07:08

Egyedül maradhat a legnevesebb sportautógyártók között a McLaren, a britek továbbra is háttal állnak a SUV-ok felé. A főtervező nyugtatta meg azokat, akik divatterepjáróktól féltették a wokingi márkát.

dghet

Furcsa, ha egy autógyártónál az a hír, ha valamit nem csinál, de a McLarennel most pont ez a helyzet. Miközben a nagy sportmárkák egymás után teszik be a kínálatukba a városi terepjárókat a Ferrari készül a sajátjával, ahogy a Rolls-Royce is, a Lamborghini éppen csak bemutatta az Urus-t, a Bentley-nek már utakon a Bentaygája, a Porschénél pedig már a második generációt éli a Cayenne a McLaren továbbra sem készül a kategóriába.

Nem én vagyok az első ember, aki rámutat, hogy egy SUV nem lehet egyszerre sportos és praktikus – mondta Dan Parry-Williams főtervező a TopGear magazinnak. Williams szerint sehogy sem illik a cég filozófiájába a dolog, nem céljuk beszállni, míg a brit sajtó szerint még ha kedvük lenne hozzá sem valószínű, hogy a cég bírná gyártókapacitással, így a McLarentől egy jó ideig tényleg kár terepjárót várnunk.