Problémásak a Ford Focus RS hengerfejek

2017.12.13. 08:52

December 13-án indul a Hidegindító. A déli és keleti országrészben lehet esőre számítani, viszont délutánra felszakadozik a felhőzet, és csak délen marad a némi esély csapadékra. A legmagasabb hőmérséklet 3-6 fok között alakul, és hidegfronti hatás érvényesül. Lucáknak és Otíliáknak kívánunk boldog névnapot, most pedig kezdjünk:

Sose válts sávot vakon

Sávot váltani kockázatos, ha az ember nem néz körbe. De három sávon átvágva besorolni egy kamion mögé, már akkor sem tűnhetett jó ötletnek, amikor először átvillant a sofőr agyán. Az Opel Astra mégis megérkezett, ám a pótkocsi takarása miatt nem látta, hogy több autó áll egy sorban. Hármat meg is tört, mire sikerült megállnia. 

Szerintük a hidrogén a jövő

A három legnagyobb japán gyártó összeáll tizenegy energetikai céggel és a japán kormánnyal, hogy hidrogén töltésére alkalmas hálózatot építsenek ki. A Honda, a Nissan, és a Toyota együttműködésével létrehozott vállalat célja, hogy 2020-ra 160 darab töltőállomás működjön az országban, ugyanis terveik szerint addigra már  legalább 40 ezer üzemanyagcellás autó lesz az utakon. Érdekes a japánok hozzáállása  jövő üzemanyagához, az európai gyártók például az elektromosságra esküsznek: a Ionity program keretein belül a tervek szerint 400 gyorstöltő állomás fog működni Európában 2020-ra. (motorauthority)

2017-toyota-mirai 100568530 l

Nem lennék most Focus RS-tulaj

A Ford szakemberei az Autocar magazinnak nyilatkoztak, hogy probléma lehet a 2,3 literes turbómotor hengerfejével. A Focus RS korai példányainál több tulajdonos jelezte, hogy hidegindítás után fehér füst jön a kipufogóból. A probléma abból adódik, hogy a hengerfej tömítése nem megfelelő, így hűtővíz kerül az égéstérbe. Ennek az oka az, hogy a hőterhelés hatására deformálódik a blokk, így egy idő után megnyílik az út a víznek. A hasonló motorral szerelt Mustangot nem érinti, mivel ott eltérő ötvözetet használtak. Visszahívásról egyelőre nincs szó, de a Ford néhány ügyfél autójában már elvégezte a motorcserét és dolgoznak egy megoldáson, amely mindenki számára orvosolni fogja a problémát. 

fóka

Útinform

A Hidegindító megjelnéséig az Útinform a következő híreket hozta. 

  • Az M5-ös autópályán, a főváros felé Inárcsnál javítják a burkolatot. A 35-ös km-nél sávzárásra és torlódásra számítsanak!
  • Az M1-es autópályán, Hegyeshalomnál a határátkelőnél a ki- és a belépő forgalom zavartalan.

Waze!

Megerősítjük együttműködésünket a Waze-zel, vagyis a legnépszerűbb, magyar autósok tízezrei által használt, közösségi alapú útvonaltervező szolgáltatással, így a következő napoktól egyre részletesebben tájékozódhattok majd az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyítsatok a térképen a környéketekre!