Miért járt minden űrhajós Corvette-tel?

2018.05.21. 20:54
19 hozzászólás

Az űrhajós Corvette-tel jár – régi igazság ez Amerikában, ami régen még igaz is volt. Az asztronauták és a sportautók jó viszonya ma már nem ennyire magától értetődő, az űrverseny éveiben viszont csak az nem hajtott Corvette-tet a NASA-nál, aki nem akart.

Az Apollo-12 triója és az ő Corvette-jeik
Az Apollo-12 triója és az ő Corvette-jeik

Az űrhajósokba már a szakma előszobájában, berepülőpilóta korukban belenevelték, hogy részegen autóval száguldozni kietlen országutakon a szakma része. Ami gyors, veszélyes és vezetni kell, azzal a berepülőpilóta elboldogul, de legalább megvan hozzá az egója, hogy a határáig hajtsa. Tom Wolfe-nál senki nem fogta meg jobban ennek a zárt világnak a romantikáját, ahol hajnaltól késő estig csapolták az adrenalint a légitámaszpontokon, a repülős és autós száguldások között felütve némi sörrel. Repülés és ivászat, ivászat és vezetés – ez volt a bűvös kör, a napi menetrend az ötvenes-hatvanas évek amerikai csúcspilótáinál.

Amerika sztárjai, űrhajósok autókáznak. Balról jobbra: Elliot See, Gordon Cooper, Neil Armstrong és a történet egyik főhőse, Gus Grissom
Amerika sztárjai, űrhajósok autókáznak. Balról jobbra: Elliot See, Gordon Cooper, Neil Armstrong és a történet egyik főhőse, Gus Grissom
...tűztek , zárt kötelékben, mondjuk a Nellis Légitámaszpontról le a 15-ös úton Las Vegas-nak, dörögve, fogócskázva, néha négyen fej-fej mellett, neki a legélesebb kanyarnak a sivó laposon, mintha egymást akarták volna kifordítani a kerékvágásból – majd goromba bőgéssel, akár a Pokol Angyalai, zúdultak be Las Vegas közepébe.

Írta Wolfe Az igazakban, ahol írt arról is, hogy több vadászpilóta halt meg akkoriban autóban, mint repülőn. Szóval a sportautós kattanás ott volt mélyen a pilótáknál, hát még berepülőknél, de ettől még nem volt magától értetődő, hogy Amerika első űrt megjárt hősei Amerika menő sportautóját hajtsák.

A Mercury-program hétje. A hét hős, akiket Amerika berepülő pilótáiból kiválasztott a NASA, hogy felvegyék a versenyt a szovjetekkel az űrben. Valamiféle     "túlélési" tréning alatt. Balról jobbra: Gordon Cooper, Scott Carpenter, John Glenn, Alan Shepard, Virgil "Gus" Grissom, Walter Schirra és Donald K. Slayton
A Mercury-program hétje. A hét hős, akiket Amerika berepülő pilótáiból kiválasztott a NASA, hogy felvegyék a versenyt a szovjetekkel az űrben. Valamiféle "túlélési" tréning alatt. Balról jobbra: Gordon Cooper, Scott Carpenter, John Glenn, Alan Shepard, Virgil "Gus" Grissom, Walter Schirra és Donald K. Slayton

A berepülőpilóták között nem mindenkinek tellett Corvette-re. Nem úgy Alan Shepardnek, a NASA első űrprogramja, a Mercury hét, berepülőből lett űrhajósjelöltjének egyikének, aki már az első NASA-s kiképzésekre saját Corvette-jével érkezett 1959-ben. Shepardöt mint az USA első űrhajósát ismeri a világ, de ismerhetné még arról is, hogy jórészt vele kezdődött az Apollo-program végéig tartó kötelék a Chevrolet és az űrhajósok között. A Corvette-fan Shepard a General Motors vezető mérnökének meghívására még a detroiti gyárat is megjárta, hogy különféle prototípusokat vezethessen, majd miután 1961. május 5-én, három héttel Gagarin után, de első amerikaiként megjárta az űrt, a GM megajándékozta egy új Corvette-tel.

Shepard ajándék Corvette-jével
Shepard ajándék Corvette-jével

A NASA nagyon kényes volt űrhajósai reklámcélú kényeztetésére, már azért is, mert bár fura, de közalkalmazottakról volt szó. Azt sem nyelték le könnyen, hogy a LIFE magazin exkluzív szerződést kötött a Mercury hétjével, de még azok feleségeivel is személyes történetükre jó pénzért, és miközben az USA legnagyobb sztárja volt a hét űrhajós, távol tartották őket a mindenféle cégek próbálkozásaitól. Hivatalosan Shepard volt az egyetlen közülük, aki ajándékba kapott egy Corvette-et. Hogy a többiek is szinte ingyen jutottak hozzá, ahhoz első sorban egy önjelölt felbujtó, Jim Rathmann kellett.

Jim Rathmann az indianapolisi oválon
Jim Rathmann az indianapolisi oválon

Rathmannről nem mellékes infó, hogy sikeres autóversenyző volt, 1960-ban még az Indy 500-at is megnyerte, de a történetben fontosabb, hogy a NASA központjától, Cape Canaveraltől pár mérföldre volt egy Chevrolet-kereskedése, a legnagyobb a környéken. Florida kietlen, lesajnált vidéke volt ez akkoriban, nem csoda, hogy az űrközpont unalmából ide menekültek a mercury-s fiúk. Először Gus Grissom (Shepard után ő ment második amerikaiként az űrbe) és Shepard, majd szinte az összes társuk. Kivéve persze az aszkéta életű, különc John Glennt, aki szabadidejében is futott, edzette magát – nagyjából olyan életet élt, ahogy ma egy űrhajóstól elvárják és nem egy fáradhatatlan csaj- és adrenalinhajhász volt, mint kollégái akkoriban.

Gus kedvenc helyén, a kormány mögött Corvette-jében
Gus kedvenc helyén, a kormány mögött Corvette-jében
Gus éjszakánként kijárt kergetőzni a Fokra. Az út közepén rontott a következő kanyarulatig, és a közeledő fényszórókkal vagy pszichokinetikus módon bánt el, vagy lepördült a padkára, majd kunkorodott vissza és lépett tovább. Aki látta, eltakarta a szemét, és idegesen vihogott. Csak az űrhajósok nem tartottak semmitől, amíg a gázon volt a lábuk. Sejtelmük sem volt, mennyire közepesek autóvezetőnek a hivatásos versenyző ítélete szerint.

Ezek is Wolfe mondatai, Gusról és Rathmannről írta. Hogy tényleg olyan szuper autóvezetők voltak-e, mint hitték magukról mindegy volt, az autóversenyzőből lett kereskedő nagyon megkedvelte a mercury-s fiúkat. Akárcsak cimborája, a Chevrolet-elnök Ed Cole, akivel összehozták az egydolláros lízingszerződéseket. Ha már ajándékozni nem lett volna elegáns, kitalálták, hogy évi egy dollárért azt bérlik az asztronauták Rahtmann kereskedéséből, amit akarnak. A hét mercury-s közül hatan Corvette-et választottak, egyedül Glenn járt külön úton, aki egy családi kombit kölcsönzött. 

Shepard balra, űrruhában, Gus Grissom jobbra, zakóban nyakkendővel. Nem csak Florida útjain és óceánpartján versengtek ők, de a Mercury-program kezdetén azon is, ki lesz az első, akit fellőnek. A NASA végül Shepardöt választotta
Shepard balra, űrruhában, Gus Grissom jobbra, zakóban nyakkendővel. Nem csak Florida útjain és óceánpartján versengtek ők, de a Mercury-program kezdetén azon is, ki lesz az első, akit fellőnek. A NASA végül Shepardöt választotta

Bár egész Amerika őket figyelte, nehéz volt levetkőzni a világvégi légi támaszpontokon felszedett szokásokat. Gus és Shepard voltak a legnagyobb racerek, rendszeresen jártak Rahtmannhez ezt-azt variálni az autókon és olyanokat meccseltek az óceánparti homokon egymással, hogy azt még évtizedekkel később is vidáman sztorizták a kollégák. Állítólag még vízisíztek is a Corvette-ekkel egymást húzva az óceán sekély vízében, amibe Gordon Cooper is beszállt. Ez a corvette-es suhanckodás Gus és Shepard között aztán a lízingprogrammal együtt átnyúlt az Apollo-programra, és nagyjából Gus 1967-es tragikus halálig tartott, amikor is két társával együtt bennégett az űrkabinban egy gyakorlat alatt. 

Az Apollo-12 legénysége arany-fekete Corvette-jeikkel. Az efféle erősen reklámízű fotók voltak azok, amik miatt a NASA sosem volt igazán boldog az egydolláros lízing miatt
Az Apollo-12 legénysége arany-fekete Corvette-jeikkel. Az efféle erősen reklámízű fotók voltak azok, amik miatt a NASA sosem volt igazán boldog az egydolláros lízing miatt

Az Apollo-program éveiben is ment tovább a lízing. A NASA továbbra is kicsit ferdén nézett az alkura, az űrhajósok imádták, hogy a legújabb Corvette-ket hajtják, a Chevrolet imidzsén pedig óriásit dobott, hogy az ország legnagyobb hőseit autóikkal együtt fotózzák az újságokba. Az Apollo 12 űrhajósa, Alan Bean nyilatkozta egyszer, hogy a Johnson Űrközpont parkolója akkoriban tele volt mindenféle színű Corvette-ekkel. Bármikor, ha az úton láttál közeledni egy Corvette-et, az egy másik asztronauta volt – Bean mondta ezt a NASA központok (Cape Canaveral és Houston) körüli utakról. 

jch

Beanék Apollo-triója, a 12 kapta talán a legkarakteresebb és legismertebb Corvette-ket. Három egyforma aranyszínű Stingray-jel jártak egy időben, fekete fényezéssel az autók oldalán és piros-fehér-kék plakettekkel díszítve, amin az adott űrhajós küldetésre kapott pozícióját is jelölték, Beant például mint a holdkomp pilótája. Az Apollo-15 három Corvette-je lett még hasonlóan népszerű, hála a LIFE fotósának, aki a holdjáróval együtt fotózta az Irwing-Worden-Scott-triót Corvette-jeikkel.  

Az Apollo-15 hármasa Corvette-jeikkel, holdjáróval
Az Apollo-15 hármasa Corvette-jeikkel, holdjáróval

A Corvette-es lízingbuli a hetvenes évek elején, az Apollo-programmal, azaz az utolsó nagy figyelemmel kísért űrprogrammal véget ért. Ma már csak akkor hajt Corvette-tet egy űrhajós, ha vesz magának, de a sportautós vagánykodás és az űrkutatás amúgy sem járnak párban manapság. A Nemzetközi Űrállomásra mindenféle tudományterületeken át vezet az út. Bár akadnak ma is berepülő pilótából lett asztronauták, a mai űrhajós egója nem a legveszélyesebb kísérleti gépekkel repülésben vagy az óceánparti homokon elrúgott gázfröccsökben tombolja ki magát, inkább az űrben végzett tudományos munkában.

És hogy mi lett a NASA-s Corvette-ekkel? Egy részüket a lízing lejártával leadták, egy részüket megvették az űrhajósok. Néhány eltűnt, néhányat megszereztek amerikai múzeumok és vannak, amelyek magángyűjtők közt keringenek. Pár éve például Neil Armstrong '67-es Corvette-je került fel az eBay-re.

Ha olvasnál még ehhez hasonló, autózáshoz néha csak lazán kapcsolódó sztorikat, ide kattintva találsz pár olvasásra érdemes posztot.