A környék leggyorsabb P21-ese az övé volt
Menő csávó lehetett, nekem legalábbis a legmenőbb. A történeteit hallgatva mindig olyan akartam lenni, mint ő. A környéken minden bizonnyal a legkúlabb arcok egyike volt, de racionális gondolkodása miatt alárendelte magát az életnek.
A környék leggyorsabb P21-ese volt, mondogatta mindig, százötven és százhatvan között volt a vége, bár megesett, hogy egyetlen délután alatt négy rezonátort hegesztett, hogy az esti menetre minden rendben legyen, és úgy gyorsuljon, ahogy annak lennie kell.
A történet része volt a köpi, a legendás köpi, az egykori „terkabolt” sarka. Bogyiszló felől érkeztek, a templom előtti bukkanón repesztve, és az volt a király, akinek a kipufogója szikrázott a terka előtt. Az övé mindig, én így tudom.
Majd a P21-es ment a háztól, az árából anyám jegygyűrűt kapott. A későbbi tulaj végül Kaliforniába költözött, hogy a motor ott kötött-e ki, vagy sem, nem tudom.
Az első motorsporttal kapcsolatos élményem hozzá köthető, ki máshoz. Ülök a nyakában a pécsi hegyiversenyen, miközben Kesjár Csaba épp a gépátvételhez szükséges papírokat tölti ki. Az egyik legbüszkébb emléke velem kapcsolatban – az államvizsgát leszámítva – talán ide köthető, a hegyiversenyhez, amikor három évesen hangról felismertem a Renault Alpine-t.
Majd jött a tolnai krosszpálya minden egyes délután, nézni, ahogy motoroznak. Később meg a MotoGP őrület. Együtt szöktünk be a brünni paddockban, később együtt vezettek ki bennünket a kutyás őrök. Az érettségiszünetben pedig elvitt egészen Bécsig, hogy találkozzak Rossival, ennek már vagy tizenhét éve. Egészen pontosan.
Pár évvel később én vittem őt, egészen a pálya mellé, talán annak is örült. Majd együtt mentünk Rossifalvára, és asszisztált a flat track bénázásomhoz.
Furcsa így írni róla. Az ember, akinek mindent köszönhetek a motorsporttal kapcsolatban ma hatvan éves. Az apám. Érdekes, így több mint ezer kilométer távolságból erre gondolni. Ha mellette lennék, már biztosan tízszer összevesztünk volna, de így más. Más, hogy nem tudom megölelni.