@eci-e vagy Marquez?

2018.04.24. 10:07

Az oviban a legszemetebb gyerek futott a leggyorsabban, ez mentette meg mindig mindentől, bár a többiek alig várták, hátha egyszer elbotlik. S mivel ez nem történt meg, kiraktak elé egy faágat. Majd amikor elesett, rávetették magukat és nem volt felsőbb erő, mely megálljt parancsolt volna nekik.

A kérdés csak az, mikor jön el a pont, amikor már saját honfitársai sem lesznek képesek megvédeni Marc Marquez pályán tanúsított magatartását. A texasi futam unalmas volt, és kérem ne értsék félre, a regnáló világbajnok teljesítménye ismét elképesztő volt, lemotorozott mindenkit, szerencsére. Máskülönben aligha kapna feloldozást tetteiért.

Két héttel azután, hogy vad bikaként közlekedett az Argentin nagydíjon, amiért némi büntetést is kapott, szinte ott folytatta „apró” csínytevéseit, ahol abbahagyta. Ezúttal Viñales-t tartotta fel a pole pozícióért folytatott harcban, ezért az első helyett csak a negyedik helyről rajtolhatott. Nagy kaland...

Sajnálatos módon úgy tűnik, nem tanul hibáiból, respektálni másokat pedig továbbra is képtelen. Ha a közelmúltra gondolunk, talán mindenki számára a néhai Marco Simoncelli esete ugrik be. S jobban belegondolva hamar rájövünk, az olasz negyedét sem engedte meg magának a pályán, mégis mindenki ellenségként tekintett rá.

Marco Simoncelli halálát Marc Marquez még nem testközelből szemlélte, más kategóriában motorozott, viszont aki aznap a MotoGP mezőnyében rajtolt, megtanulta tisztelni a veszélyt, a kritikus helyzeteket, s talán a halál szele is megérintette.

Persze nem Marquez az első, kinek hasonló esetei voltak, ezek a versenyzők mégis egy idő után, egytől egyig komolyabb büntetést kaptak, néha a versenybíróktól, néha az élettől.

Loris Capiross ma a Dorna – versenypromóter –biztonsági tanácsában foglal helyet, versenyzői múltjában viszont azért történt egy, s más. 1998-ban úgy lett világbajnok, hogy csapattársát, Harada Tecuját felöklelte az utolsó verseny utolsó kanyarjában, majd befutott másodikként. Capirossi nagy nehezen kimagyarázta magát, csapata végül kirúgta az incidens miatt, 1999-ben pedig nagyítóval figyelték minden mozzanatát. Végül megkapta egy versenyes eltiltását, miután a mugellói futam rajtjánál keresztbemotorozott a pályán és tömegbalesetet okozott. Az eltiltás ideje alatt ismerkedett meg jelenlegi feleségével egy diszkóban.

Néhány évvel később Valentino Rossi másolta az esetet Sete Gibernau ellen, jóval enyhébb változatban, de a manőver sikeres lett, Rossi megnyerte a futamot. Őt sokkal inkább az élet büntette 2011. október 23.-án.

Sokan talán félreértették Rossi nyilatkozatát két hete, amikor szándékosságról beszélt. Sokan úgy vélték az olasz azt állítja, Marquez szándékosan ejtette el. Erről szó sem volt, csupán arról, hogy a nem tiszta manőver következtében önmagát pont annyira képes lassítani, hogy sikerüljön bevennie a kanyart, miután megtámaszkodott a másik versenyzőn. S ha valakinek van létjogosultsága ezt állítani, az pont Rossi, az említett “gibernaus” esetet követően. Elvégre a kábítószer hatásairól is érdemesebb megkérdezni egy már tiszta herkást, mint a védőnőt.

A gond tulajdonképpen annyi, hogy konzekvenciát levonni nem lehet, mert köztudott, hogy egy sikeres versenyző mániákus, és bármire képes a győzelemért. Szó szerint bármire...S ez nem új keletű dolog, ez mindig is így volt, elég visszatekinteni akár Michael Schumacherre, akár Ayrton Sennára. Egytől egyig megosztó személyiségek voltak, s pont annyian imádták őket, mint amennyien utálták. Csak egyben bízom, hogy az eszement csatározások nem vezetnek újabb tragédiához.

A futamról

Argentína hősei sajnos kidőltek, mind Rins, mind a britek legújabb lovagjelöltje, Cal Crutchlow bukott, és azt ismét nem lehet mondani, hogy a Ducatik versenye volt. Bár Dovizioso szorgos pontgyűjtéssel hajszál híján vezet a bajnokságban. Ezúttal a Yamahának kedvezett a pálya, Viñales végül második lett, Rossi pedig negyedik, mert a dobogó harmadik fokára a hétvége során kiegyensúlyozottan, emellett nagyon jó tempóban motorozó Andrea Iannone ért fel, megszerezve a Suzuki második dobogós helyezését, ami nem kis teljesítmény. Iannone ezúttal nagyon okosan ment, és minimalizálva a kockázatot célba ért. A futamot követően pedig arról adott tájékoztatást instáján, hogy úgy vágyna barátnője, Belen Rodriguez csókjára, mint egy megszeppent legény a martigues-i kocsma bejárata előtt egy forró ölelésre.

Egy valami egészen biztos, olyan nincs, hogy Marc Marquez pályája – tudom, Austinban hatodszor nyert zsinórban, rajta kívül senki más – mert Marquez egyszerűen mindenhol jó és szupergyors. A többiek teljesítménye ehhez képest hullámzónak hat. Az eheti pampogásért elnézésüket kérem, de ahol háromszázötvennel motoroznak, ott elkél némi tisztelet.

MotoGP Austin 2018
Végeredmény
1. Marc Márquez SPA Repsol Honda Team
2. Maverick Viñales SPA Movistar Yamaha MotoGP
3. Andrea Iannone ITA Team Suzuki Ecstar
4. Valentino Rossi ITA Movistar Yamaha MotoGP
5. Andrea Dovizioso ITA Ducati Team
6. Johann Zarco FRA Monster Yamaha Tech3
7. Dani Pedrosa SPA Repsol Honda Team
8. Tito Rabat SPA Reale Avintia Racing