Összehasonlító: Hyundai i30 1.4T 140 LE, Honda Civic 1.5T 182 LE - 2017.

Két olyan Golf-kategóriás, tehát kompakt autóról lesz szó ebben az összehasonlítóban, melyek közül mindkettőnek drukkolunk – tessék, ezzel oda is az újságírói objektivitás.

Drukkolunk a Hyundai-nak, mert olyan régóta, olyan következetesen, olyan szívósan küzdik felfelé magukat a minőséglétrán, és közben nem éreztük soha, hogy a vevőktől spórolnának el valamit a boldogulásuk érdekében, hogy most már megérdemelnének egy zaftos piaclerohanó eszközt. Nem mintha olyan lassú lenne a térnyerésük.

A Hondának legalább annyira szorítunk, mert hosszú évek tétovasága, gyanús buborékautói, egyszer unalomba, máskor alig pár évnyi létezést követően, hamar cikibe hajló designjai, olykor a fogakhoz vert garasok koppanását is hallani engedő megoldásai után most egy olyan Civic-kel rukkolt elő, amely mutatós, tágas, igényes – és rendkívül autószerű. Úgy tűnik, a közönség visszakapja a Hondát, amit régen annyira szeretett.

Egymással szembeállítva őket nehéz a döntés. A Hyundai határozottan otthonosabb az európai szemnek – hiszen azt európaiak tervezték ától cettig -, letisztultabb, simább, és esküszöm, az is szimpatikusabb benne, hogy a fényszóróiban kör alakú lencsék vannak, mintha szemgolyói lennének. A Honda eleve jóval hosszabb testű (ráadásul amit itt, a dániai Tannistesten össze tudtunk szedni, az nem is az ötajtós, ferdehátú, hanem a négyajtós lépcsős változat), emiatt kissé dakszliszerű, az eleje zavarosabb, a tekintete nem olyan egyenes, kicsit valahogy túl sok rajta a vonal. Elölről a többségnek csinosabbnak tűnik majd a Hyundai, s a rövid, zömök test miatt az arányai is jobbak.

Hátul fordul a helyzet – a Honda kissé pökhendi, ügyesen megrajzolt lámpákkal díszített, domború, magasra tartott feneke mellett a Hyundai hátulja túl szabványos, még talán ötlettelen is. A vállas kiállás még tovább dobja a Civic megjelenését, hozzá képest az i30 egy kompakt doboz, s valójában az is.

Bemászva még mindig a Hondáé az előny. Egy kicsit magasabbra célzó, ügyesebben, gazdagabban díszített, sokkal tágasabb belső tér a Civicé. A kinézetet itt vízszintes vonalak határozzák meg, s ez hajszálpontosan egybecseng a mai európai trendekkel. A Hyundai se rossz, de valahogy olyan, mintha egy sokkal kisebb, valamivel olcsóbb autót akartak volna feldobni hatalmas műszerekkel. Pedig igényesek a cuccok benne, még az ajtókárpitja is puha (de kár, hogy ennek ellenére fényes), a szellőzőrendszer kezelőszervei és visszajelzései jobbak is, de az összkép akkor is a Honda felé billenti a mérleg nyelvét.

A hátsó üléseken nincs verseny – a 4,5 méter hosszú Honda akkora, mint a kettővel ezelőtti Accord volt, de annál sokkal jobb a helykihasználása, tehát nagyjából olyan hodályszerű, mint virágnagyker az árusok eltakarodása után. Ezt nem is a kútnál kell porszívózni, ha összesarazzák a haverok/gyerekek, hanem érdemes ráhívni a Főkefét a takarítógéppel.

Mielőtt valaki felhívná a figyelmet, hogy ez itt a négyajtós, hosszabb Civic, hozzáteszem – a ferdehátú ötajtós is tágasabb az i30-nál, ha nem is ennyivel. A Hyundai-ban egy kicsit talán több centi jut a fejeknek – nem mintha a Civicben zavaró lenne a mennyezet közelsége, de egy említést azért ez a jellemző is érdemel . Viszont míg a japán kocsiban lehetne egymás mögött négy, vagy hat lábam is, olyan feleslegesen tágas, az i30 hátsó lábterét inkább slim, vagy kétharmad vastag kiadású vádlikhoz és rövid combokhoz tervezték.

Szűkebb a Hyundai csomagtartója is, közel száz literrel, viszont okosabb. Itt jön a probléma: a tesztelt Civic négyajtós, tehát nem lehet nagy dobozzá átalakítani, nincs benne dupla padló, csak egy pici lyuknyival bővíthető a raktere, ami viszont a nagy fenék miatt öblösebb is. A Hyundai-nak nincs meg a közel fél köbmétere (395 litere viszont igen, ami egész jó érték a ferdehátúak között), viszont van benne erős, krómozott rögzítőfül, masszív, két magasságba tehető padló, ilyenek. Praktikusabb, na.

Mielőtt rátérnék a vezetésre, nem árt, ha tisztázom az árakat. Elég komplikált a helyzet, mert a Hyundai a klasszikus, Lego-szerűen egyre vaskosabbra hizlalható építőszekrény-elvet követi az árazásban, tehát szinte egyenként lehet hozzá kiválasztani azt extrákat – nekem ez a hozzáállás szimpatikusabb, mert a vevőnek nagyobb a szabadsága; igaz, az importőrnek többe kerül a buli, ez legyen az ő baja. A Honda ragaszkodik a csomagokhoz – van Comfort, Elegance és Executive, oszt még pár dolgot mellé lehet pipálni, ende.

Ha nyersben nézem, a 140 lovas, 1,4-es turbómotorral szerelt Hyundai i30 5,5 millióról indul, és mire összerakjuk ezt a tesztautót, nagyjából 8,3-nál állunk meg a stopvonalnál. A Civicnek ez a 182 lóerős verziója alap-alapban 6,8 millió forintról indul, de a tesztben szereplő, és a Hyundai-jal minden tekintetben összemérhető Executive-kivitel ára már nem is annyival súlyosabb – metálfénnyel 8,33 millió.

Innen aztán jöhet a fejvakarás, mert szinte fillérre ugyanaz az áruk, de a Honda sokkal tágasabb, a pofáját leszámítva igényesebben formatervezett is, az olyan dolgokon pedig órákat lehet vitázni, hogy melyik a jobb, a csak elöl kapott üléshűtés-fűtés (i30), vagy az elöl is, hátul is meglevő, de csak fűtés (Civic). Ha nincsenek is kigrammozva, de dekára kvázi ugyanannyit nyomnak ők ketten.

Erről a pontról rugaszkodunk neki a Tannisby melletti országútnak. Ember, ez a Hyundai igen finom. Szinte ringatózik, annyira kellemes a rugózása, a motorját alig-alig hallani, hatalmas, fotelszerű ülései vannak elöl – bár a combokat nem támasztják elég hosszan és nem ereszthetők le elég mélyre –, a nyugalom szigete. Jó vastag a kormánya is, az egész autó masszív, van valami nagyon mély, „elhiszem róla, hogy félmillió múlva is ilyen lesz”-minőségérzete.

De az a vastag kormánya nem igazán határozott, a szél (ami itt, Dánia északi részén folyamatosan jelen van) elég erősen el-elviszi az irányból, zajong is az A oszlop környékén, s ennek az i30-nak még akkor sem annyira jó az egyenesfutása, amikor pillanatra szélcsend van. Teszem hozzá – rettenetesen más autó ez, mint az i30n sportkivitel; mintha nem is ugyanaz a márka készítené a kettőt.

Érdekes, a váltója nem tetszik, pedig ebben a műfajban nem szoktak rosszak lenni mostanában Hyundai-ék. A hat plusz egy gangot elosztó kar kicsit lötyög, a fokozatba némi erőltetés után, laza klattyanással esik be, nem túl kellemes a használata. Szerencsére nem kell sokat hozzányúlkálni, mert az egynégyes motor nagyon nyomatékos, elég derekasan, puhán húz szinte bármilyen nekiszegezett fordulatról. Jó autó, de éppen azokon a pontokon nem százas, amit sokat markolász az ember: a kormányra és a váltóra gondolok itt.

A Honda egész más tészta. Ez egyenesen akar menni, baromi határozott, s a kormányszerkezete mintha kétszer vastagabb alkatrészekből lenne, itt nincs nyúlás, kenődés, arra fordítja az orrát, amerre jelzi a vezető keze, a karima tele van élettel, visszajelzéssel. Sokkal-sokkal pontosabb a váltója is – örök Honda-erény -, jóval könnyebben cuppannak a fokozatok. Ez egy gép. Nyamm.

Valamivel darabosabb a rugózása, de ezt a darabosságot jól ellentételezi a hosszabb tengelytáv – a Civic sose tűnik idegesnek. Nagyobb a motorzaj is, nem sokkal, de apám, amit cserébe ad ezért, az megéri bárkinek. 182 lóerővel, pláne meg a turbós nyomatékkal (ez egy 1,5-ös, feltöltött benzines) alig pár éve ez sportverzió lett volna a kínálatban, de most nagyjából kettővel a csúcs alatt lakik. Nem mintha ettől gyengének érezné bárki.

A gázpedál itt önmagában örömforrás, mert az autó annak legkisebb mozdítására óriásit lép, akármilyen helyzetből, s a turbólyuk sem zavaró. Nem különösen szép a motorhang, mint szinte minden mai turbós benzinesnél, de olyan vegytiszta száguldásélményt kapunk, hogy ennyit elnézünk neki. Jobb az ülése is – kicsit keményebb, kicsit lejjebb kell belehuppanni, de kellemesebb fetrengés esik benne, jobban is tartja a testet.

Sajnos a melyikkéne-kérdés, legalábbis az i30-Civic-szériának ezen a szintjén eldőlt: a Honda jóval több kocsit ad a pénzünkért. Nagyobbat, tágasabbat, erősebbet, ügyesebbet. Vannak erényei a Hyundai-nak is - finomabb rugózás, csekélyebb motorzaj, jobban átalakítható csomagtartó – de ez most, van most már nem elég. Az i30 1.4T kiváló autó, a Civic 1.5T Sedan viszont új klasszis. Teszem hozzá – sokkal érdekesebb és autószerűbb valami, mint az 1.0-s változat, amit jó pár hónappal ezelőtt teszteltem. Ez itt úgynevezett: best buy.