CDTI H Astra 380 ezer kilométerrel – merjem?

2017.02.20. 13:28

Nem vagyok orákulum, nem ismerek minden autót, a véleményem szubjektív, személyes tapasztalataim, érzelmeim alapján alakul ki. Rossznak mondott autóból is van jó, jónak tartottból is akad elhanyagolt vacak. Csak egy nepper vagyok, nem próféta, én is tévedhetek.

Autót szeretnék venni, és egy ilyen céges példányra hívta fel a figyelmem egyik ismerősöm. Sokat egyelőre nem tudott mondani az autóról, csak amennyi a címben szerepel és, hogy Caravan. Azt sem tudni, hogy a 380 ezer milyen úton-módon került bele, végig városban, vagy a nagyja pályán. Annyi bizonyos, hogy legalább négyen használták eddigi pályafutása során.

Garázsban volt alkalmam körbejárni az autót, de nem tudtunk beülni, kipróbálni, mert egy munkatársánál volt a kulcs. Azt sem tudjuk, hogy beindul-e, már ősz óta a garázsban hibernál kihasználatlanság miatt. Azt sem tudjuk, hogy milyen felszereltségű, csak annyit láttam kívülről, hogy a színes képernyős változat, és vannak gombok a kormányon. Állítólag működik.

Felhívta a munkatársát, és holnap lenne lehetőség kipróbálni, akku tuti kell bele. Törve nem volt, de több karc, horzsolás is borítja testét, jég is elverte rendesen.

Az ára gyanúsan olcsó: 620 ezer. Szerintetek mit lehet várni egy ilyen géptől?

Kedves Kérdező!

Nem gyanúsan olcsó, ez ennyit ér. Majd, ha esetleg egy nepper veszi meg, akkor kap egy használt aksit és egy kozmetikát, visszacsapják az óráját 180 ezerre, és fent lesz a hahun egymillióért. Egyébként, ha szervizelve volt, és nem rúgták szét, akkor ennek még van jövője. Valószínűleg sokat pályáztak vele, azért van benne ennyi, az meg csak jó.

Opel Astra H Caravan

Üdv:

-Becsületesnepper-

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.