Dubaji rendőrökkel járőröztem

Dubaj luxus-rendőrautó flottája

2015.07.02. 06:08

Kevés feleslegesebb erőfitogtatás létezik, mint a dubaji felhőkarcoló-építés. Az ilyen épületekre leginkább ott van szükség, ahol széltében nem férnek el, márpedig az Arab sivatagban sok dolog nincs, csak hely. Ennek ellenére emlékezetes érzés a 825 méter magas Burdzs Kalifa tövében kezdeni a napot, főleg, hogy emlékezetes találkozóra várok. A felhőkarcoló annyiban hasonlít is a luxus rendőrautó-flottára, hogy semmi értelme, de örömmel fotózzák a turisták.

A torony tövében ücsörgök az utcafronton, egy kisebb szökőkút mellett, amely csak helyi mércével kisebb, egy rendes körforgalom felét öleli körbe. Mindent márvány és térkő borít, mögöttem az építészet felhők fölé nyúló csúcsteljesítménye, előttem egy hatalmas építkezés. Negyedórán belül két Maserati, három Porsche, és egy Bentley megy el, úgy, hogy az utcát nem is nézem, csak az ArmaniHotel kihajtóját. Izgulok, hiszen több hónapnyi szervezés érik be a mára megbeszélt találkozóban. Kilenc után négy perccel bekúszik egy zöld-fehér BMW i8 egy Porsche Panamerával, valamint egy Ferrari FF-fel a nyomában, a sort pedig egy Brabus B 63 S zárja. Felvonult a dubaji luxus-rendőrflotta negyede.

Az i8-asból Ubajd integet hevesen, hogy szálljak be, azt pedig nem lehet méltósággal, sokkal inkább becsusszanok, mint beülök. A hadnagy hevesen gesztikulál, miközben mosolya szinte körbeér a fején, nehéz eldönteni, hogy ez a protokollnak, vagy nekem szól. A Burdzs Kalifa előtt lezajlik egy gyors közjáték, hiszen a fotózásra kiszemelt parkolóban áll egy McLaren és egy G 55 AMG. A kedves vendégek autóit eltakarítják, az időközben beeső Bentley Mulsanne-t is arrébb küldik. Elvégre a város imidzse fontosabb, mint a vendégek autói.

Az i8-as a legújabb szerzemény, de közel sem az első hibrid a sorban, ugyanis van három e-hybrid Panamera is. Gondolom nem a környezetvédelmi törekvések jegyében, hiszen nincs az a hibrid garmada, ami ellentételezi a Bugatti Veyron fogyasztását, az Aventador 700 lóerős szívómotorjáról nem is beszélve. Erőből a négy autó sem szenved hiányt, de az igazi, minden képzeletet felülmúló rettenet az a Brabus B63 S. Az AMG 5,5 literes motorja a Brabus-kúra után 700 lóerős, de ha valaki nem érezné elég magabiztosnak magát egy fúziós reaktorral a motortérben, annak ott az oldalanként legalább tíz centi szélesítés, alattuk huszonhárom (!) colos kerekekkel. És amekkora sokk a szemnek, legalább annyira emlékezetes a fülnek. Éreztek már olyat, hogy egy autó beindításakor megremeg körülötte a talaj?

Mintha egy traktor párzana egy fémesen üvöltő sportkocsival, még a Ferrari FF szívó V12-esét is elnyomja. Az egész téboly 2013 márciusában kezdődött, amikor a rendőrség vett egy Chevrolet Camaro SS-t járőrautónak. Aztán egy ROUSH által tuningolt Mustangot, majd egy Lamborghinit, aztán már Obajd kollégái is belezavarodnak a felsorolásba. Mára 17 autó alkotja a flottát, és az összértékük meghaladja a másfél milliárd forintot. A garázsban állnak olyan autók is, amelyekből csak alig néhány készült, például az Aston Martin One-77. Ilyenkor ritkán elég a mérhetetlen vagyon, többnyire a gyártó dönti el, hogy ki kaphat a szériából. Amikor arról kérdezem a rendőröket, hogy ezt mégis hogyan sikerült elérni, csak annyit mondanak, hogy a dubaji rendőrségnek vannak kapcsolatai. Tudják, tettek neki egy visszautasíthatatlan ajánlatot. Terjednek pletykák arról is, hogy a rendőrség akar egy LaFerrarit. Ubajdék természetesen nem tudnak semmit, de nagyon vigyorognak, simán elképzelhető, hogy még idén szolgálatba állítják.

A tizenhét autóra kilenc sofőr jut, három nő, és hat férfi, előbbiekre különösen büszkék. Majta tizenhárom éve dolgozik a rendőrségen, és három éve hajt sportkocsikat, saját bevallása szerint élvezi minden percét, ma a Ferrari FF-fel érkezett. Kolléganője törve beszéli az angolt, ezért is mókás, amikor kicsit félszegen összerakja az I am happy for this job mondatot, de inkább csak a helyzet miatt tűnik úgy, mintha kényszer alatt vallaná. A járőrök cserélik az autókat, mindenki mindig mást vezet. Próbálom megtudni, hogy kinek mi a kedvence, de jön a protokoll-szöveg, hogy mindet ugyanúgy szeretik, mind másért különleges, aztán hosszas faggatás után kibukik Obajdből, hogy az SLS AMG a legjobb. Az az autó, ahogy ülsz benne, amilyen hangja van, ahogy megy… Civilben csak azt vinném haza. Ő amúgy egy 5600 köbcentis Nissan terepjáróval közlekedik, de a többi járőr sem luxusautókkal jár.

A dubaji luxus-rendőrautók kapcsán mindenkinek az az első gondolata, hogy a mérhetetlen mennyiségű sportkocsi miatt kellenek gyors járőrkocsik. És itt jön a találkozó legillúziórombolóbb pillanata: a kocsikat nem hogy üldözésre, de semmilyen nemű rendőri akcióra nem használják. Például a Bugatti Veyronnal járőröző rendőr már egy bolti lopáshoz is támogatást hív, amely aztán hagyományos kocsikkal érkezik. A hagyományos itt az épp aktuális 5-ös BMW-ket, Dodge Chargereket, Land Cruisereket, és a legváltozatosabb amerikai SUV rendőrautókat jelenti. A gyorshajtás ellen pedig van egy minden Lamborghininél hatékonyabb fegyverük, a sebességmérő. Ebből például az autópályán kilométerenként jut egy, és ha valaki átlépi a 140-es tempót, az 600 dirhammel – úgy 46 ezer forinttal – támogatja a dubaji államkincstárat. A drákói szigor nem is ebben, hanem a büntetés kiszabásában áll, vagyis ha a fogalmatlan turistát megigézi a sivatag, és hat kilométeren át megy 150-el, akkor hattal szorozzák a büntetést.

Mindezt úgy, hogy a pályán a kitáblázott sebességhatár 120 km/h, de ha a rendőr egy véletlenszerűen kirakott háromlábúval bemér 120 és 140 között, akkor 200 dirhamről - úgy 15 ezer forint - kapunk egy csekket. A várost átszelő Zajed Sejk úton 100 km/h a megengedett legnagyobb sebesség, és 120-nál érkezik a büntetés, ráadásul a legújabb kamerák például a követési távolságra is figyelnek. Mára véget ért az az időszak, amikor minden éjjel illegálisan száguldottak a sivatagban, bár ezzel a technikai háttérrel nem is csoda. A szigor persze nem csak az autósokra vonatkozik, hallottam egy fiatal indiai srácról, akit három gramm fűvel fogtak meg, és négy évre ítélték. Igaz, hogy két év után elengedték, de biztos, ami biztos, egy életre kitiltották az Emirátusokból.

Ilyen ellenőrzés mellett joggal gondolhatnánk hülyeségnek a sportkocsik alkalmazását, de mint kiderül, a turizmus szempontjából aranyat érnek. A reggel kilenckor még éppen elviselhető napsütésben hajtunk szerény konvojunkkal a még kihalt belvárosi utcákon. A környék olyan, mintha egy képeslapon kocsikáznánk, tisztaság és csend honol, csupán az i8-as BMW hangszórói próbálják elhitetni velünk, hogy az autóban valóban van egy erősebb belsőégésű motor. A Dubaj Fountain felé tartunk, amely egy koreografált szökőkút, a helyi hagyományokhoz hűen a világ legnagyobbja. Komoly műszaki teljesítmény, percenként akár 22 ezer liter vizet is képes a levegőbe lőni, és 6600 darab lámpa világítja meg.

Műsor csak éjszaka van, így reggel kilenc után nem sokkal csupán az autók vonzanak néhány látogatót. A korai időpont miatt a bátortalan lézengők szivárognak elő a plázák árnyékából a szökőkút hibátlanul illesztett kövezetére. Ide a rendőrautók kivételével semmilyen autó nem jöhet be. A turisták fotózkodnak az autókkal, a sofőrjeikkel, mintha rocksztárok lennének. Az osztag barátságos képet igyekszik kialakítani a rendőrségről, és a turisták szemében valószínűleg megy is. Ennek a csapatnak kizárólag az a dolga, hogy a legfrekventáltabb turista-központoknál, a nap legforgalmasabb időszakaiban tűnjenek fel, és nézzenek ki jól. A kíváncsiskodók aztán be is ülhetnek a kocsikba, a sofőrök nem szégyenlősek.

A turisták szórakoztatásáért felelős osztag igazán népszerű munkahelynek számít, sok fiatal rendőr jelentkezik. Itt jegyezték meg, hogy ugyan lehet nem Emirátusokban született ember is a kötelék tagja, de csak akkor, ha valamelyik Öböl-országból származik. Annak ellenére, hogy a sebességkorlátok még erre a különítményre is szigorúan vonatkoznak, minden itt dolgozónak tréningeznie kell, mielőtt beülnének, hiszen mégiscsak a világ leggyorsabb autóiról van szó. Erre nincs külön pálya, de szerencsére amúgy is kéznél van a Dubai Autodrome, amely a világ jelenleg egyik legmodernebb versenypályája. Itt még egy Chevrolet Impalát is használnak, amelyet hátul önbeálló – bevásárló kocsi – kerekek emelnek meg gombnyomásra, így gyakorolják a megcsúszást. Ubajd megjegyzi, hogy ez persze a férfiaknak sokkal jobban megy.

Ahogy elhagyjuk a szökőkutat, a hadnagy szavaiból kiderül, hogy ez a munka sem hibátlan, sokszor órákon át forgatnak, de az életvitelszerű sportautózás nem kíméli a hátizmokat sem. Amíg megpróbálom megjátszani a mélységes sajnálatot, megtudom, hogy a 700 lóerős G Mercivel lenyomott szolgálat után még legalább egy órán át zúg az ember feje. A lényeg, hogy itt sem fenékig tejfel, ezt még az egyre dráguló, literenként úgy 140 forintos üzemanyag is tetézi. Borzalmas, nem? Viszont hozzájutni tényleg nem egyszerű, hiszen hiába jár a fél város benzintemetőkkel, meglepően kevés a benzinkút. Nem sokkal, mielőtt a barátom kivitt a reptérre, elmentünk megtankolni a Subaru Tribecáját: a kúthoz való befordulástól nagyjából fél óra telt el, mire lekattant a pisztoly, és ez egyáltalán nem ritka.

A Dubai Fountain-től még viszonylag könnyen elszabadulunk, elengednek minket a nézelődők, és a Burdzs al-Arab felé vesszük az irányt. Ahogy elhagyjuk a belvárost, és a tengerpart felé tartunk, egyre több kirívóan drága autó tűnik fel a forgalomban. Egészen szürreális érzés, ahogy a pirosnál a visszafogott konvojunk Ferrarik és Bentley-k közé áll be, a garázsok kihajtóin is olyan gépek tűnnek fel, amelyeket itthon párás szemmel hümmögne körbe az autóbuzi közösség. Majta Ferrarijából közben kifogy a benzin, letérünk egy kúthoz.

Reggel óta most először van időm rendesen megnézni – a Ferrarit, Majtából csak az arca látszik az amúgy ízléses egyenruhában – és még a gyártó többi kocsijával összehasonlítva is extrémnek hat. Nem is annyira a vonalai, hanem a shooting break kaszni teszi, pedig nem kelti aránytalan kombi benyomását. Az FF név a praktikumra utal – Ferrari Four -, vagyis arra, hogy négyüléses, és négykerék hajtású. Ezt a konkrét példányt még egy címeres plakettel is ellátta a Ferrari, az Emirátusok tiszteletére. Jellemző rendőri felszerelést kár is keresni, se cb-rádió, sem pedig monitor nincs az autókban, a sofőrök egymás közt kézi adóvevőkkel beszélgetnek.

Szolgálat közben legtöbbször egyesével mozognak az autók, alkalmanként ketten, ilyen konvoj csak sajtómegkeresések alkalmával jön össze. A tizenhét autót ugyanabban a garázsban tartják, és a legtöbb gép szervizelését is ott helyben oldják meg. Ez a műszaki színvonal tekintetében nem kis dolog, bár az Audi R8-ast – mert az is van – egyszer láttam parkolni a helyi Audi márkakereskedés előtt. A matricázást egy, a helyi iparnegyedben működő vállalkozás csinálja, és nem végeznek szép munkát, az i8-ason két panel között nem szabták ki a fóliát, hanem egyszerűen telibe ragasztották. Ilyen részlet a fényhíd vezetéke is, amelyet odacsuknak az ablaküveg és a gumikáder közé. Mentségükre legyen mondva, nem tudom, hogy lehetett volna fúrás nélkül megoldani. Maga a fényhíd a Whelen terméke, a kanadai cég 1952 óta gyárt ilyen eszközöket.

Miközben a hőmérséklet lassan 43 fok fölé kúszik, feltűnik a Burdzs al-Arab jellegzetes, vitorlára emlékeztető sziluettje, ez a következő célunk. Üzemeltetői szerényen csak a világ első hétcsillagos szállodája-ként hivatkoznak rá, és annyira nem is elrugaszkodott a titulus. A 321 méter magas épület egy mesterséges szigetre épült, és egy 280 méter hosszú hídon lehet megközelíteni. A szálloda előtt szolid vendégek szolid autói állnak, egy SLR Merci, Bentley Continental, aztán feltűnik egy Rolls Royce Phantom is. Ha kiveszed a legfelső, királyi lakosztályt, ezzel fuvaroznak, amíg itt laksz - tudom meg Ubajdttól. Azt gondoltam, hogy már nincs olyan foka a pénzszórásnak, amit a város nem prezentált, de ez a szoba 6,7 millió forintnyi (!) dirhamért lakható. Éjszakánként. Érdemes megnézni, elképesztően giccses, még ha az ember szeme hozzá is szokott a közel-keleti ízlésvilághoz.

Itt már hordákban törnek ránk a távol-keleti turisták, szinte ki sem bírok szállni a BMW-ből. Később a tisztek büszkén állnak gépeik mellett, a vendégek szelfibotjai pedig lándzsaként villannak, ahogy megrohanják őket. Egy ideig próbálom fotózni a flottát, de felesleges, egy kéz, egy láb, vagy egy iPhone mindig belóg a képbe. Vendéglátóim tűrnek, sőt, még brossúrákat is osztogatnak a város nevezetességeiről, én az ötödik ölelkező kínai nagymamánál mentem volna a tengernek. A víz mellesleg festői, tudják, az a kék, ami csak az utazási magazinokban létezik.

Ahogy elhagyjuk a szigetet, Ubajd istenesen odalép a BMW-nek, először, mióta elindultunk. Fegyelmezett, ritkán szakad el nála cérna, hiszen a radar a zöld-fehér autókat is ugyanúgy beméri. Ő inkább a sivatagban szeret vezetni, és ez közösségi szinten is népszerű, a legtöbb városi terepjárót keményen hajtják a homokban is. A dune bashing-re külön területeket jelölnek ki, és amíg a csapatás tart, a rendőrség figyel a biztonságra. Ehhez a tevékenységhez leginkább a Land Cruiser passzol, de a Ford Raptorra csak a helyi Lada Nivaként hivatkozik a magyar barátom. Ez egy 6200 köbcentis Ford F-150 kisteherautó, FOX-futóművel, emberes rugóúttal, vagyis amolyan gyári trophy truck.

A cikknek az volt a felütése, hogy mennyire felesleges egy felhőkarcoló abba az országba, amelyben szinte korlátlan területen lehet széltében építkezni. Mivel Dubajban még a feleslegesség is fokozható, ezért elkezdtek mesterséges szigeteket építeni, ezek egyike a Palm Jumeirah, ismertebb nevén a Pálma-sziget. Ha eddig nem szédültek bele a számokba, akkor most kapaszkodjanak: 90 millió köbméter homokot, és 7 millió tonna követ használtak fel, mire kinőtt a sziget a tengerből. 40 ezer ember dolgozott rajta, nyolc éven keresztül, és mire elkészült, a költségek meghaladták a 12,3 milliárd dollárt. És ahogy végighajtunk a pálma törzsén, leesik, hogy mi a város legnagyobb csodája: hiába minden csak most nőtt ki a földből, az egész úgy néz ki, mintha évtizedek óta itt lenne. Az összes utca, épület, tér olyan benyomást kelt, mintha évtizedek óta az élet részei lennének.

Azt hittem, sosem fogok a magyar autópályánál drágább úton autózni, de ez valószínűleg többe került. És nem erről az országról beszélnénk, ha megelégedtek volna ennyivel, a sziget koronájaként felépítették az Atlantis hotelt. Az 1500 szobás szálloda magában foglal többek közt egy víziparkot, egy delfináriumot, és egy akváriumot is. Utóbbiról nem sikerült kideríteni, hogy mekkora, de 65 ezer halat tartanak benne, ez sokat sejtet.

A szállodai dolgozók szeme már meg sem rebben, ahogy feltűnik a konvoj, azonnal helyet csinálnak nekünk az árnyékban, és az itteni helyzet már erősen hajaz a fénykorát élő Romero valamelyik zombi apokalipszisére. Fél óra után sem tudunk elszabadulni, nézelődők rohannak a kocsihoz, és behajolnak az ablakon még egy utolsó képért. Unalmas volt már az i8, ezért a szolgálat végére átülök Majta mellé a Ferrari FF-be. Jól áll neki az autó, ahogy vezeti, elhiszem, hogy nem okozna gondot neki, ha rendesen kéne hajtani. A pálmafákkal szegélyezett parton kicsit oda is lép neki, de 7000-nél nem forgatja tovább. A V12-es elképesztő, még ezen a fordulaton is erősödik, mit erősödik, ki akarja szakítani magát a valóságból. Szinte kár, hogy sosem vezetik őket így.

A nap kicsivel egy óra után ér véget, kikecmergek az i8-ból, Ubajd egy metrómegálló mellett rak ki. Furcsa érzés visszatérni a valóságba, egyszerre minden olyan földhözragadtnak tűnik, pedig itt még a metró is a csúcsok csúcsa. A konvoj szétszéled, mindenki megy a kijelölt területre, hogy reprezentálja Dubajt. Ma rajtam kívül még két sajtós majmot fognak körbevinni. A felhajtás jó része a 2020-as Expónak szól, vagyis, hogy az összes lehetséges felületen beszéljenek a városról, ehhez jobb eszköz nagyon nem kell.

Az össznépi magyar rosszmájúság legjellemzőbb kivetülése a na, majd, ha elfogy az olaj, akkor lesz vége a jó világnak – jellegű kommentek. Tudom, hogy sokan már gépelik is, de ki kell ábrándítsam önöket, itt már elfogyott, sőt, soha nem is volt jelentékeny mennyiség. Mára az állam teljes bevételének mindössze hat százalékát adja a kitermelés, nem ebből élnek féktelenül jól. A turizmussal már jobb nyomon haladunk, de az igazi érték az itt felhalmozott szellemi tőke, akár az informatikai, akár a pénzügyi szektort nézzük. Ettől függetlenül is émelyítően pazarló világ, és sokszor mintha tényleg csak arra gyúrnának, hogy a lehető legfeleslegesebb dolgokra költsenek komikusan hatalmas összegeket. Gyökértelen világ ez, hiszen minden, amitől ma Dubaj érdekes, az elmúlt bő húsz évben nőtt ki a homokból. Viszont ez az embereket nem zavarja, hisz tömegével áramlanak ide, hogy lássák a tényleg fokozhatatlan legeket, és bődületes pénzeket hagynak itt ezért. A pénz tehát oda vándorol, ahol már amúgy is van, a bevétel abból származik, hogy az emberek látni akarják a féktelen gazdagságot. Visszatetsző egy másfél milliárd forintnál is drágább rendőrautó-flotta? Amíg megtérül – márpedig megtérül, ha nem is feltétlen anyagilag – addig senkit nem fog érdekelni.