Bemutatták a nagyobb Skoda Karoqot, de nem nekünk

2017.11.23. 15:49

A nyújtott tengelytávos autók földjén, Kínában még a kompakt SUV-ot is nyújtva kéri a piac – a Skoda kiszolgálja az igényeket, be is mutatták a Karoq helyi változatát.

Ke Luoke (柯珞克) néven kezdi forgalmazni Kínában kis városi terepjáróját a Skoda. A Karoq helyi változatát természetesen helyben gyártják majd – egész pontosan a SAIC-VW, azaz az anyacégnél már bevált vegyesvállalat gyártja majd kimondottan a helyi piacra. A Ke Luoke ránézésre nem sokban különbözik, leszámítva, hogy európai tesójánál több krómot kaphat és úgy tudni, magasabb felszereltségről indul majd. Az érdemi változás azonban a mérete: a hossza 4,43 méteresre nőtt, azaz kerek öt centivel hosszabb, mint a Karoq. Ezt egy az egyben a tengelytáv kapta meg, sőt, konkrétan mind bement a B-oszlop mögé a hátsó lábtérre érzékeny ügyfelek miatt.

A Skoda 2018 első negyedévében kezdi forgalmazni Kínában a Ke Luoke-t. A motorkínálat nem követi majd az európait: az alap a turbós, 1,2-es négyhengeres lesz, míg a választható efölött egyedül az 1,4-es, 150 lóerős TSI.