2017.09.19. 15:51

Annak ellenére, hogy a Mercedest hagyományosan a kényelemmel azonosítjuk, időről-időre villantanak valamit sportautó-fronton, amiről jellemzően évtizedek múlva is beszélnek. Az én autós eszmélésemkor éppen a CLK GTR-re hegyeztük, a Need For Speed Hot Pursuitban csak ezzel lehetett lelépni az El Nino nevű fantáziaautót. Meg persze az életben is ott volt a szeren: a 6,9 literes V12-es motor, valamivel több mint 600 lóerő, és egy olyan kaszni, amit addig csak versenypályán látott az ember.

gtrclk

Legalább akkora dolog volt 1999-ben, mint ma a Project One, viszont komolyabb eladásokat produkáló sportkocsi valahogy sosem jött össze a Mercinek. A közelmúltban az SLR és az SLS sem igazán jött be, viszont a versenypálya-szökevények, mint a GTR, ha nem is a darabszám miatt, hanem a kor színvonalán minimum meghökkentő megoldásaikkal, keményen bevésődtek. Ezt valószínűleg a Merci is tudja, hiszen Frankfurtba elhozták a C111/II-est, 1969-ből. A maga idejében felért egy atomvillanással, gondoljanak csak bele, a Mercedes akkoriban annyira konzervatív gyártó volt, hogy még 300 SEL 6.3-at, minden német szuperszedánok ősét is titokban építették lelkes mérnökök, hiszen a hagyományos tervezés folyamattal sosem nyomták volna át az igazgatótanácson.

Ebbe az érába esett bele az üvegszálas kasznijú C111, ami sosem volt megvehető autó, amolyan guruló laboratóriumnak használták, ez most éppen a talán legérdekesebb, wankeles változat. Mert bizony a Merci is benne volt a wankel-bizniszben, mint sokan a korszakban: VAZ, Citroën, MZ, és az NSU is próbálkozott a trochoiddal.

Viszont itt most a forma a lényeg. Sokszor előfordul az, hogy egy régi koncepcióautót azért nem tudunk értelmezni, mert nem éltünk a korszellemben, amikor megjelent. És emiatt nem tűnik átütőnek a forma, hiszen az egykori vad koncepció formai megoldásai szépen átszelídülnek az utcai kiadásba, ahol aztán a szembejövő több száz ezer példány elkoptatja az újdonság varázsát. Viszont a C111 sosem valósult meg, és segítségül ahhoz, hogy felmérjük az egykori hatást, írják be a keresőbe, hogy Mercedes 1969. Ezt dobja ki:

mercoreg

Csupa krómlökhárítós, állólámpás, klasszikus vonalú autó, amelyek tengerébe megérkezett ez az űrhajó, rengeteg olyan formai megoldással, amelyek 10-15 évvel később számítottak volna frissnek. 1969-ben az I-essel jelölt korai verziót Frankfurtban mutatták be, de most itt a C111/II-nek a Project One mellett elég jó az üzenete. Nem egy különösen szép darab, itt-ott pattogzik az ajtók pereme, a beltér sem németesen tüchtig. Így is átüt viszont, hogy mennyire zseniális a forma, például profilból látszik, hogy az autó tulajdonképpen pickup lenne, ha a két markáns oszlop nem futna a tetőtől a hátuljáig. Mivel ez a második verzió, valamivel finomabb a forma, hátul is szép kerek lámpái vannak, nem pedig a busz-szerűek. Eltűnt a hagyományos foncsor, ez már csak simán bukólámpás, ráadásul mivel a 300 SL szellemi örökségét kellett tovább vinni, ennek is a hossztengely mentén zsanérozottak az ajtói, vagyis felfelé nyílnak.

Ebben már a 2,4 literes, négyrotoros Wankel nyelte a benzint, és sokat elmond róla, hogy a Mercedes akkori motorsport-felelősét, Rudolf Uhlenhaultot nem lehetett kirángatni belőle. A feltöltés nélküli motor ebben az autóban már 400 lóerős volt, gond nélkül megfutotta a 300-at a nardói körpályán.

Aztán a hetvenes évek elején beütött az olajválság, és hirtelen nem tűnt jó döntésnek kiadni egy 30 liter körül fogyasztó, kényelmes, rendkívül gyors utazó kupét. Így aztán a C111 megmaradt a guruló laboratóriumnak, több sebességrekordot felállítva például dízelmotorral, de került bele V8-as is. Mára talán a Merci is bánja, hogy egy ekkora ziccer kimaradt, de ne feledjük, más szelek fújtak akkor. Viszont lehet, hogy amikor a Project One-ról kellett dönteni, akkor valaki a homlokára csapott, hogy egyszer már elcsesztük a C111-gyel, most inkább legyen tökünk. És milyen jó, hogy így lett.