Mégis angol marad a Lotus

2017.06.27. 14:44

Ahogy a Volvo és a London Taxi esetében, a Geely célja nem a Lotus elhurcolása, inkább a brit sportkocsimárka továbbfejlesztése, erősségeinek hangsúlyozása. Li Shufu, a kínai gyártó elnöke azt mondja, nincs oka egy ötven éves céget mindenestől kiforgatni hazai földjéből.

„A Geely elkötelezett a Lotus márka felvirágoztatása irányában, ami új befektetéseket és szélesebb kínálatot jelent a jövőre nézve.” - mondta a kínai cég elnöke a brit Eastern Daily Expressnek adott . Azt is egyérelművé tette, hogy bár a korábbi híreknek megfelelően tervezik egyes Lotus modellek kínai gyártását is, ez biztosan nem jelenti a termelés teljes elköltöztetését, ahogy azt korábban a sajtóban olvasni lehetett. Valószínűleg úgy járnak el, mint a Volvo S90 esetében, ahol gazdaságilag indokolt volt, hogy Kínában folytassák a gyártást, de ez ott sem jelentette, hogy a göteborgi üzem léte, vagy akár a kihasználtsága veszélybe kerülne a kínai gyártással összefüggésben.

Az a Volvónál is látszott, hogy miközben a Geely egyértelműen az üzlet felvirágoztatásán dolgozott, igyekezett megteremteni a technológia átvételének lehetőségét is. A svéd gyártó kisebbik szabvány padlólemezét például svéd szakemberek fejlesztették, gyakorlatilag a Volvo központ területén, de már a Geely és a Volvo vegyesvállalatának alkalmazásában. Valószínű, hogy a Lotusszal is hasonlóan járnak majd el: hasznosítják a britek tapasztalatait – elsősorban váz- és futóműfejlesztésben rendelkezik elképesztő tudással a sportkocsigyártó mérnökgárdája – és miközben a Lotus fejlesztésén fáradoznak, átvesznek ezt-azt saját használatra.

Látható, hogy a Geely alapítójának célja egy valóban nagy és erős autóipari cég létrehozása, amely 2020-ra mintegy hárommillió autót adhat el éves szinten, ehhez azonban világszínvonalú fejlesztési képességekre lesz szükségük. A Volvo után a Lotus megszerzése is nagy lépés ebbe az irányba. A Geely egyébként meglepően kis pont az autóipar térképén, még kínai viszonylatban is: tavaly csupán 778 ezer autót adtak el, és ezzel messze a 2016-os volt a cég legerősebb éve. Valószínűleg a kínai állam központi autóipari támogatásainak okos felhasználása eredményezte, hogy a London Taxiban, a Volvóban, a Protonban és a Lotusban is jelentős részesedést tudhat magáénak a cég, ezzel pedig nagyon komoly alapot teremtett magának is a későbbi növekedéshez.

A Geely egyike a kevés sikeres magánkézben levő autógyártónak Kínában. A tavalyi eredményeket már azzal magyarázzák, hogy a Volvótól átvett módszerek révén sikerült látványosan javítani autóik minőségén.