Megmenekült az angol sportkocsigyártó

2017.03.27. 16:00

Egy-két évente akad egy-egy kis cég Nagy-Britanniában, optimista alapítókkal, ahol valamiért azt gondolják, hogy a sportkocsigyártás jó üzlet. A legutóbb a Zenos nevű vállalkozás bújt ki a földből, az E10 nevű, viszonylag olcsó, cserébe igazán spártai modellel. Januárban úgy tűnt, csődbe megy a cég, de a valamivel jobb anyagi helyzetnek örvendő AC megmentette a Zenost.

A névleg brit AC maga is csődbe jutott már néhányszor, de a jelenlegi tulajdonosa, Alan Lubinsky azzal hozta stabil helyzetbe, hogy Dél-Afrikába vitte a gyártást. A Zenosról is azt mondja, a legnagyobb baj, hogy túl drágán állítják elő az autókat. Így, bár egyelőre tovább működik a norfolki üzem, esélyes, hogy Lubinsky később ezt is bezárja, és a középmotoros kétüléses E10-et a Cobra 378-asok mellett gyártják majd az AC dél-afrikai üzemében. A pletykák szerint az autók neve AC Zenosra változhat, azaz egyelőre a régi név is megmaradhat.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a Zenos modellek kedvező ára marad-e a régi. Eddig átszámítva úgy 9 és 16 millió forint között kínálták szuperkönnyű, elsősorban pályaversenyzésre alkalmas gépeiket, de ha a gyártási költséget csökkenteni tudják, akkor a Zenosok akár nyereséget is hozhatnak az AC számára.