Újra lesz együléses BMW versenyautó

2017.03.23. 13:38

Bár már tavaly több gyártó – így a Mercedes és a Volvo is – jelezte, hogy érdeklődik a Formula E iránt, a legnagyobb lépést a BMW tette meg közülük. A cég már szerepel a hivatalos motorszállítók listáján, azaz a 2018-as szezonban induló csapatok egyikének a vállalat szállítja majd a hajtást.

A Formula E futamokat jelenleg még teljesen szabványos autókkal futják, de ez már nem lesz így sokáig: a 2018 végén induló ötödik szezontól a villanymotort és az elektronikát minden csapat a hivatalos hajtáslánc-beszállítók egyikétől szerezheti be. Eddig nyolc ilyen volt: az Abt, a DS, a Jaguar, a Mahindra, a NextEV, a Penske, a Renault és a Venturi. Ezeknek a cégeknek mind van csapatuk, azaz majdnem mindenki maga fejleszti a hajtást, kivéve a Techeetah csapatot, amely a Renault-tól vásárol majd. Tulajdonképp a BMW-nek is van saját csapata: az Andretti Autosportot már most is támogatják, de így egy lépéssel még közelebb kerülnek ahhoz, hogy a BMW is gyári csapattal vegyen részt a sorozatban.

A BMW egyébként i3-asokkal és i8-asokkal már most is segíti a Formula E lebonyolítását – az utóbbi látja el a biztonsági autó szerepét – de úgy tűnik, a versenybe való beszállásnak egy óvatosabb módját választották, mint sok vetélytársuk. Úgy tudjuk egyébként, hogy a Mercedes is az ötödik szezonban tervezi elindítani saját csapatát, de ehhez, legalábbis eleinte, nem fejlesztenek saját hajtást, valószínűbb, hogy partnerükre, a Renaultra támaszkodnak majd.