Lelepleződött a következő VW Touareg

2017.03.22. 13:40

Egyértelműen több a króm a harmadik generáción, sőt, talán egy fokkal elegánsabb is a formája, mint eddig, de azért még mindig nagyon visszafogott.

2areg17

Úgy tűnik, ugyanott sikerült lefotózni a következő generációs Touareg egy példányát is, ahol a Polót – a háttérben az új kisautó is látszik – és ezen is csak a jelvényt ragasztották le, más álcázás nem került rá. Így viszonylag jól látszik, hogy mire számíthatunk. Az új, vastagon krómozott Volkswagen hűtőrácsra, valamivel több határozott éllel határolt formákra, és úgy általában valamivel komorabb, szigorúbb karakterre, mint eddig. A változások azonban nem csak a márkaarculat átalakulását követik: a Touareg pozíciója is változik a kínálaton belül, legalább két lényeges piacon.

Erre az új Atlas/Teramont bemutatása miatt volt szükség: a nagy hétüléses Észak-Amerikában és Kínában nagyon közel került a Touareghez – annál nagyobb és olcsóbb is, így nem igazán tesz jót a régebbi típus eladásainak – ezért a Touareget várhatóan igyekeznek minőségben és árban is feljebb pozicionálni, közelebb vinni az Audi Q7-eshez. Ez valószínűleg az európai árazásra is hatással lesz, annak ellenére, hogy nálunk az Atlast aligha lehet majd kapni.

Egyelőre nem tudni pontosan, hogy mikor tervezik bemutatni a Touareg harmadik generációját, de igen valószínű, hogy még az idén sor kerül a leleplezésre. Ám míg a Polót biztosan Európában mutatják meg először a közönségnek, hisz a típusból messze itt fogy a legtöbb, az új Touareg premierjét globális modellként Kínában, vagy az Egyesült Államokban is tarthatják.