2017.01.17. 17:17

A négyes sorozat lassan négy éve van a piacon, így elérkezett a modellfrissítés ideje, de a BMW-nél mintha teljesen kiveszett volna a változtatásra való hajlam. Erre utalt korábban az 5-ös láthatatlan modellváltása, most pedig egy olyan frissítést kapott a 4-es, amelyet nagyítóval is alig látni.

Kívülről csak annyit látni, hogy az első és a hátsó lámpák belsejét cserélték ki. Elöl a dupka kerek LED-betét helyett hiányos hatszögek világítanak, hátul pedig a vízszintes osztások helyett egy hurok és felette egy szélesebb sáv világít – az előbbi a féklámpa, az utóbbi az index. Ezen felül két új fényezés-színnel bővült a paletta, egy kék és egy narancs árnyalattal, és új mintázatú 18, illetve 19 hüvelykes felniket terveztek az autóhoz. Műszakilag nincs érdemi változtatás, csak a kétajtósok futóművét vették egy kicsivel feszesebbre. A motorpalettát már tavaly felfrissítették: most 150 és 326 lóerő közti motorok közül lehet válogatni, az M4 pedig 431 és 450 lóerős motorral kapható. Belül is csupán apróságok változtak: frissítették a csúcs-navigáció szoftverét, és többféle bőr kárpitozás, illetve belső dekoráció közül lehet választani.

A 4-es sorozat egyébként eddig tisztességesen szerepelt: 2013 júniusa óta mintegy 400 ezer példány fogyott, ennek a mennyiségnek durván a fele kétajtós kupé és kabrió, a másik fele négyajtós Gran Coupé volt, bár ez csak félinformáció, hisz csak úgy lenne értelme, ha azt is melléírták volna, hogy mennyivel kevesebb 3-ast adtak el, amelyből már nincsenek kétajtós változatok.