Újra összefog a Jaguar és a Ford

2016.10.22. 07:00

Pillanatnyilag alig akad olyan autógyártó, amely ne fejlesztene önvezető autókat. A Jaguar sem kivétel, bár a brit cég a kisebbek közé tartozik, így két partnert is talált a kísérletekhez: korábbi anyacégét, a Fordot, és a jelenlegit, a Tatát, pontosabban annak európai műszaki központját.

Bár a Jaguar, a Tata és a Ford közös fejlesztése még kezdeti stádiumban van, már vannak működő prototípusaik, és a tervek közt egy több mint 100 járműből álló önvezető flotta kialakítása szerepel. Jelenleg négy évesre tervezik a programot, de az időtartam nyilván attól függ elsősorban, hogy mikorra sikerül kifejleszteni egy biztonsággal használható robotpilótát. Emellett a fejlesztés az autók közti kommunikációra is kiterjed – ezek szerint a Jaguar és a Land Rover, valamint a Ford autói értik majd egymást, ha ez a technológia terjedni kezd.

A Jaguar önvezető rendszere már most is képes autópályán tartani a saját sávjá, és teljesen automatikusan előz is, ha szükséges. Emellett olyan megoldással is kísérleteznek, amely lehetővé teszi, hogy a közlekedési lámpák időjelei alapján a jármű városban végig zöldhullámban haladhasson.

Bár a Jaguar az elmúlt nyolc év során abba fektette a legtöbb pénzt, hogy műszakilag is függetlenné váljon a Fordtól – ami egyébként még mindig nem sikerült teljesen – úgy néz ki, olyan drága és nagy tesztelés-igényű technológiák fejlesztésénél, amilyen a vezetés-automatizálás, a két cég továbbra is természetes partnere egymásnak.