Bezárja brit gyárát az MG

2016.09.27. 06:07

Eddig az MG3 típusú kisautó készült a Longbridge-i üzemben, amely már eddig is csak árnyéka volt egykori önmagának, de most eldőlt: a kínai SAIC, a márkanév birtokosa felszámolja brit bázisát.

longbridge mg3

Az persze korábban is kérdéses volt, hogy megéri-e fenntartani a gyárat azért a néhány ezer autóért, amit itt összeraknak, hisz az MG modelleket csak Nagy-Britanniában forgalmazták, és ott sem túl népszerűek: tavaly vagy 3100 autó ment el, ami alig egy százalékos piaci részesedést jelent. Az MG kínai tulajdonosa állítólag azért tartotta életben Longbridge-et, hogy később, ha megkísérelnének egy nagyobb európai offenzívát, legyen egy olyan bázisa a cégnek, ahol akár százezres nagyságrendben készülhetnek autók. Ám mivel Nagy-Britannia kilép az Európai Unióból, ez a forgatókönyv már nemigen működhetne. Ezért döntöttek a gyár bezárása mellett.

Egyelőre úgy tűnik, maga az MG márka egyelőre marad Nagy-Britanniában, mivel újabb modelljeikkel sikerült fokozni az eladásokat: a Kínából importált GS szabadidő-autónak köszönhetően az előrejelzések szerint az idén akár 5000 autót is eladhatnak. Az azonban most még távolabbinak tűnik, mint korábban, hogy más európai országokban is megjelenjen a márka.