Kevesebb baleset, több ellenőrzés

2016.08.27. 11:45

Az elmúlt hónapban kevesebben sérültek meg közlekedési balesetben, mint egy évvel korábban, adta hírül az Országos Baleset-megelőzési Bizottság. Az idei és tavalyi július összehasonlítása szerint a tendencia igen pozitív: a halálos áldozatot követelő balesetek száma 8,6%-kal, a súlyos személyi sérüléssel járó balesetek száma 6,8%-kal, míg az ittasan okozott balesetek száma 10,7%-kal csökkent. Egyedül a könnyű sérüléssel járó balesetek száma nőtt 5,5%-kal. Nagy szó ez, hiszen több éves tapasztalatok alapján júliusban, augusztusban és októberben történik a legtöbb súlyos baleset, Magyarországon.

A kép illusztráció
A kép illusztráció

Az idei év első félévét vizsgálva azonban kiderül, hogy 2015-höz képest kicsit nőtt a személyi sérüléssel járó közúti balesetek száma: 8 994-ről 9 111-re (1,3%-kal). Ugyanakkor ezek közül a halálos áldozatot követelő és súlyos sérüléssel járó balesetek száma csökkent: előbbi 5,2%-kal (310-ről 294-re), míg utóbbi 2,3%-kal (2 670-ről 2 609-re). Fontos megjegyezni, hogy a személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek okozóinak 9,8%-a (azaz 894 fő) fogyasztott alkoholt. A zéró tolerancia ellenére minden tizedik baleset alkoholos befolyásoltság mellett következett be.

A balesetek fő okai ugyanazok: harmadukat a relatív és abszolút gyorshajtás (2 751 baleset), negyedüket elsőbbségadási kötelezettség elmulasztása (2 237 baleset) és 17%-ban kanyarodási szabályok megsértése (1 572 baleset). Nagy számuk miatt nem meglepetés, de a balesetek 64%-át személyautóval okozták. Azonban sok, az első félévben összesen 1045 balesetet okoztak a bringások, ez 12%-os részaránynak felel meg.

A balesetek számának alakulásától függetlenül, idén is több, országos ellenőrzést tartott a rendőrség. Augusztus 23. és 25. közt éppen a TISPOL Oriental Group tervei alapján mérték a sebességet, minden bevethető eszközzel. Európai Uniós és magyar célkitűzés szerint a közúti balesetek számát 50%-kal kell csökkenteni 2010 és 2020 közt. Az ellenőrzés egyértelmű célja, hogy ezt előremozdítsa, és a baleseti összefoglalókat látva, van is még mit tenni.

A TISPOL-akció során egészen pontosan 4323 jogsértést dokumentáltak. 1340 esetben a jármű megállítása után intézkedtek: 1258-szor helyszíni vagy közigazgatási bírságot szabtak ki, míg 82-szer szabálysértési, illetve közigazgatási eljárást indítottak.