Arcosabbak lesznek a Formula E versenyautók

2016.07.29. 13:09

Bár úgy tűnik, a Formula E a sikeresen gyökeret vert az autósport világában, a sorozat együléseseit ránézésre nehéz volt megkülönböztetni az együléses utánpótlás-sorozatok autóitól, amilyen az F3 vagy a Formula Renault 2.0. Ám most kitalálták, hogy hogyan lehet karakteresebbé tenni az elektromos versenygépeket.

Mivel a sorozatot tökéletesen egyforma autókkal futják, a feladat nem is olyan nehéz, csak tervezni kellett egy másik aerodinamikai csomagot a meglevő autóra. Jellegzetességnek a szokatlan, kétfedelű első szárnyat szánják, amely nem változtat sokat az autó viselkedésén, viszont a szervezők szerint épp elég markáns jegy ahhoz, hogy mostantól messziről is fel lehessen ismerni egy Formula E versenygépet. Ehhez hasonló formát korábban a szintén a Formula E szervezői által alapított Roborace kupa versenyautóján láttunk – nem csodálkoznánk, ha onnan merítették volna az ihletet.

Az új első szárnyak felszereléséhez ráadásul nem kell sokat változtatni az autón, így már augusztus 23-án, a Donington Parkban tartott szezon előtti teszten ezzel mennek majd a csapatok. Maga a következő szezon Hong Kongban indul október 9-én.