Ilyen belülről, ha eldobnak 1800 lóerőt

2016.07.25. 12:08

Vannak dolgok az életben, amiket nem feltétlenül szeretnénk kipróbálni. Ilyen például az is, hogy milyen érzés lehet eldobni egy 1800 lóerős Chevrolet Camarót. Mondjuk 320 km/h-s tempónál. A Shift S3ctor Half Mile névre keresztelt megmérettetésen azonban egy párosnak sikerült ezt is átélnie.

A videóban 1 perc 10 másodperc körül kezdődik a bukás. Azt láthatjuk, hogy az autó megpördül, viszont azt már megsaccolni sem lehet, hányat bukfencezik, mielőtt nyugvópontra érne. Ami aztán még ijesztőbb: láthatjuk, hogy az utas eszméletlen. A későbbi beszámolókból kiderül, hogy kórházba szállították, és már jól van. A sofőr pedig már a roncsból kiszállva is saját lábán tudta felmérni a kárt.

Márpedig kár az keletkezett rendesen. A Camaro egy ideig biztosan nem áll majd rajthoz semmilyen versenyen. A videó pedig kiváló bizonyítéka annak, hogy mennyire fontosak a biztonsági felszerelések egy-egy ilyen rendezvényen is: a bukócső, a sisak és a sokpontos övek nélkül egészen más lett volna a kimenetele az esésnek.