Kivennék a Teslát az alapító kezéből

2016.07.01. 12:22

Elon Musk neve a közvélemény számára egyet jelent a Teslával, de a nem egyszer prófétának, vagy zseninek nevezett üzletember most saját üzlettársait mérgesítette fel, akik ennek nyomán a cég vezetési struktúrájának átalakítását követelik.

A nagyrészt mások pénzét befektető alapok és cégek, amelyek a részvények úgy 63 %-át birtokolják, arra kapták fel a fejüket, hogy Musk saját, gyengén teljesítő napelem-forgalmazó cégét, a SolarCityt vásároltatná fel a Tesla, azaz nagyobb részben a társtulajdonosok pénzén. Ráadásul Tesla részvényekkel fizetne – lényegében magának – amivel a többi befektető részvényeinek részarányát csökkentené. Ráadásul az ügyletet nem igazán lehetett megakadályozni sem, hisz a Tesla igazgatótanácsát Musk nagyrészt saját bizalmasaival és rokonaival töltötte fel.

Épp ezért a CtW csoport, amely mintegy 42 millió dollár értékben birtokol Tesla részvényt, azt követeli, hogy alakítsák át a vállalat vezetőségi struktúráját. Javaslatuk szerint szét kell választani az elnöki és a vezérigazgatói pozíciót, kettővel növelni az igazgatótanácsi posztok számát, gondoskodni róla, hogy a cégvezetők családtagjai ne ülhessenek az igazgatótanácsban, és évente vezetőválasztást tartani. A változtatások végső soron gondoskodnának róla, hogy Elon Musk befolyása drasztikusan csökkenjen a cégen belül, így akár megakadályozhassák, hogy saját rossz befektetéseiből, amilyen a SolarCity, Teslán keresztül próbáljon kis veszteséggel kiszállni.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a CtW át tudja-e vinni az akaratát – tucatnyi más befektetőt kellene meggyőzni egy ilyen mélyreható változtatás végrehajtásához – de Musk részéről komoly kockázatvállalást jelent, hogy ilyen módon ingerli a befektetőit. A Tesla ugyanis elég komolyan veszteséges, és ez egy-két évig még biztosan így marad. Eddig azonban meglepő türelmet és bizalmat mutattak a tulajdonostársak, így a villanyautó-gyártó fizetőképes maradhatott. Ám a sokak által csak pénzégetőnek nevezett SolarCityt, amely elemzők szerint az amerikai napelem-piac legkevésbé versenyképes szereplője, aligha lesznek hajlandóak finanszírozni.