Megmutatták a Lada Vesta sportváltozatát

2016.06.29. 11:17

A Vesta nem csak az egyik legújabb, de messze a legkorszerűbb Lada a kínálatban: már nem a Kalina 90-es években tervezett alapjaira épül, és a formavilágát is nevezhetjük korszerűnek, hisz valamikor 2012 közepén láthattuk először ezt a külsőt. És most mutattak egy sportváltozatot is, közepesen erős motorral, viszont ugyanolyan szédítően sárga festéssel, amilyet a WTCC-s versenygépek viselnek.

A Vesta Sport még a Kalinához fejlesztett, és a Grantában is használt régi Lada-motor nagyobb változatát hordja az orrában: az 1,8 literes, 16 szelepes négyhengeres itt 150 lóerő leadására képes, ami nem hajmeresztő, de az autó 1200 kilogramm alatti tömegéhez mérten nem is rossz. A váltóját viszont már a Renault-tól szerezték be – a JR3 jelzésű szerkezetet a franciák 1,5 literes turbódízel és 1,6 literes szívómotorokhoz szokták használni, így a nyomatéktűrése nyilván itt is elegendő.

Természetesen a motor erejéhez igyekeztek igazítani a futóművet és a fékrendszert is. Az előbbi kapott egy 4,5 centis ültetést, természetesen merevebb rugókkal és keményebb lengéscsillapítókkal. Az utóbbi pedig már négy tárcsafékből áll, szemben a szériamodell rendszerével, amely hátul két dobféket tartalmaz. A legfeltűnőbb módosítás persze a fényezés: a gyári túraautók sárga festését alkalmazták itt is, amely jó kontrasztot alkot a fekete dekorcsíkokkal, tetővel és hűtőmaszkkal.

Így fotókon a Vesta Sport kifejezetten jól néz ki, azt azonban, hogy milyenek a megoldásai közelebbről megnézve, nyilván azok tudják majd először meg, akik ellátogatnak az augusztusi Moszkvai Autószalonra, ahol nyilván a Lada stand középpontjában áll majd. Ott derül ki, mekkora sorozatot terveznek, ha egyáltalán terveznek, és egy-egy példány mennyibe kerül majd.