Tizenöt milliárd dollárt is lehúzhatnak a VW-ről Amerikában

2016.06.28. 12:15

A Volkswagen egyelőre tárgyal az amerikai hatóságokkal, de az első kiszivárgott információk szerint akár 15 milliárd dollárba is kerülhet a megegyezés, ha az összes csalószoftveres, kétliteres TDI motoros autót vissza kell vásárolnia a cégnek, és kártalanítani kell az összes vásárlót.

Állítólag vásárlónként 5100 dolláros kártérítési összeggel lehet számolni, így az autó korától függően egyes VW dízel-tulajdonosok 10 ezer dollárt is kaphatnak a német gyártótól. Azok, akik korábban birtokoltak csalószoftveres autót, szintén kapnak kártérítést, igaz, csak a jelenlegi tulajdonosoknak megítélt összeg felét, és azoknak is jut egy kisebb, de dollárban még mindig négy számjegyű összeg, akik lízingelték a dízel-Volkswagent. A 495 ezer autó után összességében akár 10 milliárd dollárt is kifizettethetnek a céggel a csalószoftveres autók tulajdonosainak, legalábbis az eddig nyilvánosságra került információk szerint nagyjából ez a plafon.

Ám úgy hallani további milliárdokat húznak le a cégről egyéb jogcímeken. Így 2,7 milliárd bírságot kaphat a cég a többlet-légszennyezésért, és állítólag zéró-emmissziós autók tervezésére és gyártására is el kell költenie a Volkswagennek vagy 2 milliárd dollárt, igaz, ez utóbbi összeget elég lesz a következő 10 évben, kisebb részletekben kiadni.

Valószínű persze, hogy a megállapodásban 15 milliárd dollárnál kisebb összeg szerepel majd, de így is biztos, hogy a Volkswagen fizetheti messze a legnagyobb összeget az Egyesült Államokban az autógyártók közül. És ebben az összegben még nincsenek benne a magánjogi perek kártérítési összegei.

Ráaadásul ezzel csak Észak-Amerikában zárulhat le a hivatalos eljárások sora, ahol alig félmillió autó érintett. Európában, ahol durván nyolcmillió EA189 jelzésű, csalószoftveres dízelmotor került forgalomba, a Volkswagen közel sem ennyire bőkezű, de az EU politikusai már feszegetik, hogy vajon miért nem. Elzbieta Bienkowska, aki jelenleg az Európai Bizottság ipari biztosa azt mondja, a VW-nek ugyanúgy kellene bánnia európai vásárlóival is. Erre persze nemigen lenne anyagi lehetősége a cégnek: 4600 eurós kompenzációval számolva vagy 37 milliárdot kellene kiadnia a cégnek, ami a puszta létezését sodorná veszélybe.