Tovább terjeszkedik Kelet-Európában a Mercedes

2016.05.04. 17:28

Úgy néz ki, a Mercedes is felfedezte a lehetőséget, amelyet az olcsó kelet-európai munkaerő kínál: már a harmadik telephelyet hozzák létre a régióban. Ezúttal Lengyelországban építenek új gyárat, mintegy félmilliárd euró befektetéssel.

A tervek szerint Jaworban, Varsótól mintegy 430 kilométerre délnyugatra épül fel az új motorgyár, ahol négyhengeres dízel- és benzinmotorok készülnek majd a Mercedes személyautók számára. Ennek kapcsán százas nagyságrendben jönnek létre új munkahelyek a lengyel kisvárosban. A tervek szerint a termelés 2019-ben indul, ám a részletekről – azaz hogy mekkora gyártókapacitást építenek ki, és mely motorok készülhetnek itt – egyelőre nem beszélnek a gyáriak.

A lengyel motorgyár a Mercedes harmadik kelet-európai üzeme lesz: jelenleg Romániában működik a cég egyik váltógyára, Magyarországon pedig a B és a CLA osztályok összeszerelése folyik.