Nagy terepjáró készül a Renault-nál

2016.02.10. 15:30

A Renault Koleos Európában nem lett igazán nagy siker, de úgy tűnik, a franciák újra nekifutnak a feladatnak, tanulva a korábbi hibákból.

Az eredményeket látva az összes autógyártó a szabadidő-autók felé fordult az utóbbi években. Nem csoda, a magánvásárlók nagy szedánok és egyterűek helyett manapság inkább ilyet vesznek. A Renault sem akar lemaradni erről a divathullámról, alighanem ezért készült a Kadjar, és ezért fejlesztették ki a Koleos utódját is, amely állítólag áprilisban mutatkozik be Pekingben, de Európában is sikerre szeretnék vinni.

Az új modell, amelyet egyelőre Maxthon néven emlegetnek, várhatóan nagyobb lesz a Koleosnál, így hétüléses változat is készülhet belőle, szemben az elődmodellel, amely csak ötszemélyesként volt kapható. Úgy hallani, a formaterv jobban passzol a Renault általános arculatához, és ezt a típust Kínában is gyártják majd.

A műszaki alapok állítólag azonosak lesznek a Nissan X-Trailben alkalmazottakkal: a moduláris CMF padlólemez legnagyobb, C/D jelű kivitelét használják, amely egyebek közt lehetővé teszi, hogy az autó egy üzemben készüljön a Kadjarral a kínai Wuhanban.