Valószínűtlen BMW X6 rivális

2016.02.05. 11:07

Vázlaton már láttuk a Mahindra XUV Aero nevű autóját, amelyet azóta lelepleztek a Delhi Auto Expón. Ahogy sejtettük is, a rajz azért túlzó volt: nem más ez, mint egy XUV 500 kicsit ügyetlenül megrajzolt kupé-tetővel, de amit a Mahindra tervezői néha összehoznak, ahhoz képest egész autóformája van.

A tanulmány azért tartogat néhány meglepetést: például középső tetőoszlop nincs, az ajtók pedig öngyilkos rendszerben nyílnak, az első előre, a hátsó hátra. Ahogy egy sportosabb tanulmányhoz illik, belül négy különálló kagylóülést helyeztek el. A haladáshoz az erőt a XUV 500-asból már ismert korszerű, 2,2 literes négyhengeres turbódízel biztosítja. Az osztrák AVL segítségével fejlesztett mHawk motor itt ráadásul 210 lóerős, ami elég jó eredmény, különösen a szériamodell 140 lóerejéhez képest. A gyáriak szerint a XUV Aero ezzel a motorral akár hat másodperc alatt elérheti a százas tempót.

A Mahindra eddig is igyekezett kilépni a nemzetközi autópiacra – a XUV 500-at exportálják is, többek közt itthon is kapható – és ezt a törekvést látni itt is. Persze lehet, hogy nem lenne baj, ha kicsit még reszelnének a formaterven a Pininfarinánál, ha már megvették az olasz tervezőstúdiót. Úgy talán tényleg lenne esélyük szabad szemmel is látható piaci részesedést szerezni, Indián kívül is.