Rettenetes légszennyezéssel vádolják a Renault dízelét

2015.11.25. 11:39

Nehéz eldönteni, hogy ki csúsztat, a német DUH – egy környezetvédelmi szervezet – vagy az autógyárak, de a Renault már a második gyártó, amellyel kapcsolatban bejelentették, hogy egy modellje sokkal szennyezőbb, mint állítják.

A DUH korábban az Opel Zafira 1,6 literes dízel-változatáról állította ugyanezt a berni Alkalmazott Tudományok Egyetemének mérései szerint, és most is egy hasonló felépítésű modell, az Espace 1.6 dCi a célpont. Az Opelről azt állították, hogy 17-szeresen lépi túl a normában megadott nitrogén-oxid-kibocsátási határértéket, a Renault esetében pedig 25-szörös túllépésről beszélnek. Az Opelhez hasonlóan a Renault is azt mondja, hogy a motorja megfelel az Euro6 normának, és ezt bizonyítani is képes és hajlandó.

Simán lehet mindkét félnek igaza, hisz a berni tudósok egy új, a való élethez állítólag közelebb álló ciklus szerint mértek, ami eltér a jogszabályokban megkövetelt NEDC ciklustól. Azaz ugyanaz a motor, amely az egyik ciklusban megfelel a szabályoknak, az a másikban attól még kibocsáthat 25-szörös nitrogén-oxid mennyiséget. Ettől persze, ahogy korábban az Opel, a Renault is biztosan igazolni tudja majd, hogy az autója legális, és azon sem csodálkoznánk, ha később jogi úton igyekeznének elégtételt venni a DUH-n az üzletet nyilvánvalóan kedvezőtlenül érintő állítás miatt.

Az efféle könnyen cáfolható vádak hangoztatása a német szervezet részéről még akkor sem feltétlenül okos taktika, ha mégsem lesz pereskedés, és amit mondanak, abban van igazság. Így ugyanis a közönség számára úgy tűnhet, hogy megalapozatlan vádaskodásba fogtak, így a későbbi megállapításaik egyre kevésbé tűnnek majd hitelesnek. A DUH megállapításai ugyanakkor azt jelzik, hogy az autógyártól egy esetleges mérési szabvány-változás után komoly bajban lehetnek a határértékek betartásával, hisz a jelenlegi motorok szigorúan a NEDC-ciklusra vannak optimalizálva, annak a keretein kívül viszont egész extrém kibocsátási értékek is előfordulhatnak.