Jól áll a Corvette-nek a karbon

2015.10.06. 14:34

A Callaway egykor azzal szerzett magának nevet, hogy az erőtlen gyári Corvette-ekből készített valódi szupersportkocsikat. Ám amióta a gyári autók ismét erősek, keveset hallottunk a kis tuningcégről. Most azonban azt állítják, új versenyautójuk igazán ütőképesre sikerült.

A C7 GT3-R alapja természetesen az aktuális Corvette, de ahogy a neve is mutatja, az FIA GT3 kategória szabályainak megfelelően építették át. A Hockenheimben leleplezett autó legfeltűnőbb jellegzetessége a nyers karbonszálas karosszéria, amely jóval szélesebb – oldalanként vagy egy arasszal – az utcai modellénél. Emellett természetesen teljes homológ bukókeret-rendszer, versenyautó-műszerfal és állítható sportfutómű került az autóba. A motorházba a gyári 6,2 literes Corvette V8-as kerül, amely azonban itt durván 600 lóerős, és X-Trac gyártmányú hatfokozatú szekvenciális váltón keresztül hajtja a két hátsó kereket.

A karbon-karosszériás Corvette versenyautót a Callaway 2016-tól gyártja, és elsősorban privát csapatok érdeklődését várják. A cég vezetői szerint olyan versenygépet sikerült létrehozni, amely éveken át ütőképes maradhat, és sikerrel harcolhat a győzelemért a világ sportkocsiversenyein.