2015.08.28. 07:11

A Kia Sportage nem régi modell, mégis igen drasztikus átalakításon esik át. Bár az autó arányai nem változnak sokat, szemből nem is emlékeztet korábbi önmagára.

Az új orr láttán az az érzésünk is támadhat, hogy a Kia tervezői túl sokat nézegették a sikeres Porsche Macan elejét. A fényszórók a felső sarkokba kerültek, a hűtőrács pedig valamivel lejjebb, mint korábban. Az összkép a jellegzetes hűtőráccsal leginkább teleszájú hörcsögpofára emlékeztet, bár nyilván lesz, akinek jobban bejön majd, mint az eddigi, kétségtelenül kevésbé karakteres kialakítás.

Az autó arányai és a profilja sem változott sokat, ami arra utalna, hogy a műszaki alapok nem változtak sokat, de egyetlen változatlan lemezt sem találunk az autón. Profilból a keskenyebb ablakkeretek és a nagyobb kerekek tűnhetnek fel, amelyektől valamivel harmonikusabb az összhatás, de nyújtottak a tengelytávon és az autó orrán, viszont rövidítettek az autó hátsó túlnyúlásán. Míg az autó orrán végrehajtott változtatások előjele nem egyértelmű, hátulról egyértelműen elegánsabb és letisztultabb lett a Sportage, elsősorban az alacsony, késpenge-forma LED-es lámpatesteknek köszönhetően.

A műszaki részletekről egyelőre hallgat a gyártó, de nagy változásokra nem számítunk az alig öt éves elődmodellhez képest – talán a motorválasztékon frissítenek majd egy keveset. Biztosat a szeptember 15-ei, frankfurti premier után tudunk majd.