Hogyan lett könnyebb az Opel Astra?

2015.08.28. 13:13

Az Opelnél, úgy tűnik, ez az új marketing lényege: külön taglalják, hogy miben jobb az új Astra, mint a régi. Az aerodinamikát már kipipálták, és most jön az öngól, a súlycsökkentés. Tényleg felkapnánk a fejünket 200 kilogramm fogyásra, ha nem tudnánk jól, hogy az Opel kompaktja eddig legalább ennyivel volt nehezebb a legtöbb vetélytársánál.

A lista mindenesetre érdekes: kiderül belőle, hogy a karosszéria tartóelemein 77 kilogrammot sikerült faragni, és 50 kilogrammot fogtak az új futóművel, illetve azzal a döntéssel, hogy nem burkolják az autó alját. A kipufogórendszerben 4,5, a kerekekben 11,5, a fékrendszerben pedig épp 10 kilogrammal kevesebb a fém, az 1,4 literes turbómotor alumínium blokkja pedig szintén tíz kilót spórol az Astrának, ahogy az új váltók is. Végül az üléseket is sikerült tíz kilogrammal könnyebbé tenni.

És ezek azok a lépések, amelyeket az Opelnek már rég meg kellett volna tennie – akkor talán már az aktuális Astra sem lett volna olyan drasztikusan túlsúlyos. Mindenesetre erre csak azt mondhatjuk, hajrá, csak így tovább: ha az összes Opel hasonló fogyókúrán esik át, az évtized végére akár az egész kínálat versenyképessé vállhat, legalább ebből a szempontból.