Negyvenöt éves a Zsiguli

2015.04.19. 14:26

Éppen ma ünnepli 45. születésnapját a Lada 2101-es, vagy ahogy hazánkban is sokan ismerik: a Zsiguli. Az első példány ugyanis 1970. április 19-én készült el Togliattiban, hogy aztán még számos további változat kövesse. A típus hazánkban is igen népszerűvé vált, bár hosszas várakozás előzte meg szinte minden egyes új autó átvételét.

A sztori még 1966-ban kezdődött – ekkor jelent meg a Fiat 124, amelynek licencét hamarosan megvették az oroszok. Augusztus tizenegyedikén aláírták a gyáralapításról szóló szerződést, 1967-ben pedig már az építkezés is megkezdődött. Mire azonban itt gyártásba került a 2101-es Lada, az alapként szolgáló Fiathoz képest számos ponton módosítottak a konstrukción. Ilyen volt többek közt a bovdenes helyett a hidraulikus kuplung, dinamó helyett a váltakozó áramú generátor, az erősebb önindító, a hátsó dobfék. De nem maradt érintetlen a futómű sem, a motornak pedig semmi köze nem volt az olaszokéhoz. A legfontosabb változtatásokról korábban itt már írtunk.

Magyarországra 1971 nyarán jutott el az első példány, amelyet dr. Zsadányi Ottóné vehetett át Debrecenben a Merkur igazgatójától. Hazánkban kedvelt típusnak számított, használta a Főtaxi és a Rendőrség is, azonban az évtizedek során lelakott példányok sokszor áldozatul estek a boyracerek átalakításainak, optikai tuningjának. Ma már ritkaságnak számítanak a szépen megőrzött, vagy felújított darabok, ennek megfelelően az ára ismét felfelé kúszik, akár hárommillió forintot is elkérnek egy-egy eredeti példányért.

Korábban a ralipályákon sem volt ritka a típus. A hátsókerékhajtásnak és a bevállalós, látványosan autózó pilótáknak köszönhetően közönségkedvenc lett. Bár a kocka-Ladák, illetve az azokon alapuló VFTS-ek jóval nagyobb népszerűségnek örvendenek, a hazai első-, illetve másodosztályú futamokon még ma is szép számmal előfordulnak a mezőnyben.

A Lada természetesen a Totalcar – immár 15 éves – történetéből sem maradhatott ki: az első céges autónk is egy 2101-es volt, méghozzá 1976-ból. Azóta ugyan nem volt túlzottan sok utóda, de ezen a Rulettkerék projekttel igyekszünk változtatni. Vasfog, a filléres Volvo éppen most szállította az esseni Techno Classicára különítményünket.

De hogy ne csak belterjes vonatkozásokat emlegessünk: hamarosan kezdődik a túraautó-világbajnokság marrákesi futama, ahol három Lada is rajthoz áll. Persze itt már nem 2101-esekről van szó, a Vestát pedig a legnagyobb jóindulattal sem lehet egyenes ági leszármazottnak tekinteni. Az orosz Mihail Kozlovszkij, a brit Robert Huff és honfitársa, James Thompson egyaránt a – Michelisz Norbit is felvonultató - mezőny második feléből várhatják a rajtot.


Végül pedig nosztalgiázzon velünk: Winkler és Karotta így pimpelte a céges Ladát:

A múlt kreatív lenyomataként is léteznek még Ladák, itt éppen egy Trabant és egy Wartburg társaságában: