Formás óriás lett a Malibu

2015.04.01. 17:08

Az előző Chevrolet Malibu, amelyet még Európában is forgalmaztak, viszonylag unalmas szedán volt, amely akár sikeres is lehetett volna, ha nem gyűlölték volna az amerikai vásárlók a helyi változat szuperigénytelen belső tere, és a relatíve szűkös helykínálat miatt. Nem csoda, hogy alig négy év után leváltották valami egész másra.

Az új Malibu talán épp az előd kellemetlen fogadtatása miatt teljesen más formavilágú autó, a két éve bemutatott Impala formáját alkalmazták itt is. Azon túl, hogy nem valami eredeti ötlet, a Malibu formája elég látványos: az autó végéig elhúzott kupé-tetővel és az alacsony, csík-fazonú első fényszórókkal az összhatás egyszerre agresszív és elegáns – bár az már korábban is egyértelmű volt, hogy a Chevrolet típusokat rendszerint nem a formatervezők szúrják el, hanem az eszetlen spórolás.

A Chevrolet műszaki értelemben is igyekszik felfrissíteni a típust. A régi szívómotorokat kidobták, a helyükre turbós benzinesek kerültek. Az alapváltozatba 1,5 literes, 160 lóerős négyhengerest építenek, a csúcsváltozatokba kétliteres, 250 lóerős kerül. Ezen felül létezik egy hibrid változat is, amelybe a villanymotoron kívül 1,8 literes benzinmotor és 1,5 kWh-s lítium-ion akku kerül. A gyáriak szerint az összteljesítmény 182 lóerő, az autó csúcssebessége elektromos üzemben pedig 88 km/h. Az új hajtás-változatok hatékonyságához persze hozzájárul, hogy hiába nagyobb az új modell – a tengelytáv 9, a hossz 6 centivel lett hosszabb – az autó tömegét 136 kilogrammal tudták csökkenteni az elődhöz képest.

Ha Európába nem is ér el, az új Chevrolet nagykocsi kulcsfontosságú a General Motors számára Észak-Amerikában, hisz ez a típus a legkeresettebb személyautó-kategóriában versenyez majd, olyan típusokkal, mint a Toyota Camry vagy a Honda Accord, amelyek lassan évtizedek óta az amerikai személyautó-vásárlók kedvencei.